2009. január 28., szerda

SEC felolvasóülés az ELTÉ-n

Jövő kedden lesz a Collegium Hungaricum Societatis Europaeae Studiosorum Philologiae Classicae (SEC) ókori keleti szekciójának első felolvasó ülése nagyon érdekesnek ígérkező előadásokkal:

Mekis Tamás
(egyiptológia, PhD-hallgató)
Egy ptolemaiosz-kori temetkezési melléklet: a hypokephál

Vér Ádám
(asszíriológia, PhD-hallgató)
Az eunuch szerepe az asszír közigazgatásban

Az előadás pontos időpontja: 2009. február 3. 18 óra
Helyszín: ELTE BTK Dékáni Kistanácsterem, Múzeum krt. 4/A I. em. 144

2009. január 27., kedd

BASP 45 (2008) és CdÉ 83 (2008)

A BASP folyóirat lefrissebb számát az Egypt in Late Antiquity témakörnek szentelték. A tartalomjegyzék a hír forrásaként szolgáló bejegyzésben a Papyrology blogon megtekinthető.

Ugyanezen a blogon megtaláljuk a Chronique d'Égypte legújabb számának (Fasc. 165-166) tartalomjegyzékét is.

Hírek a kairói magyar kiállításról

Nyilvánvalóan nem ez lesz az utolsó hír az ősszel nyitó, kairói magyar kiállításról. A Múlt-kor történelmi portálnak ezúttal Bács Tamás nyilatkozott egy ma megjelent cikkben.

2009. január 25., vasárnap

Új folyóirat-kötetek

Két folyóirat új füzete, az érdekesebb tanulmányokkal:

1. Maarav 14/2 (2008):

Stephen A. Kaufman, The Phoenician Inscription of the Incirli Trilingual: A Tentative Reconstruction and Translation
Anson F. Rainey, Redefining Hebrew: A Transjordanian Language.
Alan Millard, Alphabetic Writing, Cuneiform and Linear, Reconsidered.

2. JAC 23 (2008)

Wu Yuhong: Naram-ili, Šu-Kabta and Nawir-ilum in the Archives of Ĝaršana, Puzriš-Dagan and Umma
Filip Vukosavović, Private Collection of Cuneiform Tablets in Jerusalem
Tohru Ozaki, Three Early Dynastic Sumerian Sales Contracts of Immovables Housed in the Okayama Orient Museum
Nicolas Gailhard, The Exchanges of Copper in the Ancient Middle East
Kristina Hein, Der Mordfall Skarabäus: Ägyptologie in der Kriminalliteratur des frühen 20. Jahrhunderts – ein außergewöhnliches Beispiel

Az 55. RAI

A Rencontre Assyriologique Internationale 55. konferenciáját Párizsban rendezik (Collège de France), 2009. július 6. és 9. között. Témája a következő lesz:

Family in the Ancient Near East: Realities, Symbolisms, and Images

This subject can be approached in various ways, and has not been treated as such in the Rencontres’ already long history. Of course, one may first of all think about contributions in social history: though family is no longer at the core of anthropologists’ concerns, it obviously played a central role in Ancient Near Eastern societies. And there are many sources of study, thanks — notably — to archives found in numerous houses from the end of the third millennium to the Hellenistic period. Royal families will be given special attention in order to find out the extent to which they display particular features not found in other contemporary families. The family metaphor for relationships between rulers (“fathers” and “sons,” or “brothers”) will also be studied, as well as family relationships within the Sumerian pantheon. Art history will concern itself with family representations which, being rare, are all the more precious. Archaeologists will be able to present the problem of graves in and outside of houses, and the difficulties of palaeo-demography. Numerous other themes will no doubt be treated, for subject matter is not lacking.

Természetesen ettől eltérő témákkal is lehet jelentkezni. Az absztraktleadási határidő 2009. május 1.

A konferencia honlapja, további részletes információkkal itt.

Bizánc 1200-ban

Különféle okoknál fogva épp azt térképeztem fel, hogy a világhálón milyen bizantinológiai szakhonlapok érhetőek el, amikor egy fantasztikus honlapba botlottam. A honlap Bizánc városának virtuális rekonstrukcióját nyújtja, ahogy 1200 körül kinézhetett. Szakmailag teljesen precíz, bizantinológusok és számítástechnikusok kooperációja. Két fő része van: 1) Bizánc felülnézetből, 11 térképre szabdalva (ebből eddig nyolc készült el); ill. 2) Bizánc főbb épületei (jelenleg 66), több szögből és szakmai kommentárral. Annak, akit érdekel Bizánc, vagy szereti Isztambult, hatalmas élményt nyújt (különösen, ha ismeri Isztambul mai struktúráját és a benne fellelhető bizánci emlékeket), én személy szerint vagy egy órát eltanulmányozgattam a rekonstrukciókat.

Ha valaki háttérinformációkra vágyik, két kis rendkívül olvasmányos munka:
1. Peter Schreiner: Konstantinopel. Geschichte und Archäologie. München, 2007.
2. Steven Runciman: Konstantinápoly eleste, 1453. Budapest, Osiris, 2000.

2009. január 24., szombat

Világhálós anyagok

1. Nabú-naid krónikája. A Livius.org-on ezentúl elérhető A. K. Grayson kiadása (Assyrian and Babylonian Chronicles, 1975, No. 7.), néhány kommentárral bővítve.

2. Az 1996-2004 között létezett, Occident & Orient nevet viselő hírlevél (az ammáni Német Protestáns Régészeti Intézet kiadványa) elérhető a
Propylaeumban.

3. Szintén a Propylaeumban lelhető fel a következő
tanulmány is: Sergei Stadnikow: Die Bedeutung des Alten Orients für deutsches Denken: Skizzen aus dem Zeitraum 1871-1945.

2009. január 23., péntek

Konferencia-felhívás: Pre-Modern Climate Change

Amikor a címet megláttam, nem gondoltam, hogy sok köze lenne a blogunk profiljához, de tévedtem: a Mediterráneum és az ókori Kelet az egyik súlypontja. Ahogy mondani szoktam: rendkívül izgalmas.

Pre-Modern Climate Change. Causes and Human Responses.
Stine Rossel Memorial Conference
Koppenhága, 2009. október 21-23.

Noha a konferenciának szép kis honlapja
van, örömmel ideiktatok egy rövid bevezetőt és a szekciók részletes leírását. Akinek netalántán valami mondanivalója van a témában, az absztrakt-leadási határidő 2009. január 31!

Climate, and human responses to it, plays an integral part in the formation of society. Thus when climate change occurs, the result of either natural or human causes, societies should react and adapt – but do they? If so, what is the nature of that change, and are the responses positive or negative for the long term survival of society and its peoples? Archaeology, steeped in interdisciplinary studies and dealing with a longue durée view of society, offers detailed and verifiable insights into climate changes in the past: causes, responses and consequences. This conference, held under the umbrella of the University of Copenhagen's Climate and Sustainability initiative (
http://climate.ku.dk/), is held in memory of Stine Rossel, archaeozoologist and member of the Department of Cross Cultural & Regional Studies, who had a keen research interest in climate and past societies. The conference has four major themes as outlined below, each dealing with understanding past climates, human impact, and sustainability. Fields range from general to specific Near East. Interested participants may submit paper titles and abstracts (no more than 200 words) for consideration to the e-mail address climateANE[kukac]hum.ku.dk until January 31 2009, the selection of papers will be made through blind review by members of the conference's Scientific Committee. Accepted speakers will exchange their papers before the conference. The conference fee will be 350 DKK for salaried participants and 250DKK for students. Fees can be paid when the reviewing process has been finished.

Conference sessions
1. Holocene Climate Reconstruction
Keynote speaker and organiser: Neil Roberts, University of Plymouth

This session adopts a holistic and global approach to reconstructing Holocene climates. Ways of measuring and assessing climatic variation are considered thematically and methodologically, drawing on material from a variety of sources such as ice core pollen, deep sea sediment cores, lacustrine sediments, and faunal and floral studies. Methods and approaches to Holocene climate reconstruction will range from general, world-wide perspectives to more focussed studies on the Mediterranean area and the Near East. Papers that deal with new approaches in method and analysis as well as recent results of innovative field projects are especially encouraged.

2. Responses of Complex Societies to Climatic Variation
Keynote speaker and organiser: Jason Ur, Harvard University

The complex and continuing changing relationship between complex societies and the environment in which they exist is the focus of this session. With an emphasis on human response to climatic change, special attention will be paid to exploring social change, resilience and collapse in the face of climate change in the past. It is expected that this session will range from case studies to regional analyses with an unambiguous Mediterranean and Middle Eastern focus.

3. Archaeological Evidence for Pollution and its Ecological Implications
Keynote speaker and organiser: Richard Meadow, Harvard University

The subject of the direct or indirect impact of human behaviour on plant and animal communities is central to contemporary archaeological research. This session will explore this topic, notably the adverse effect of human activity on the environment, for example the depletion of game animals seen in shifts in the abundance of certain species. Special focus will be paid to investigating the severe and sometimes destructive pollution of the environment through human behaviour. It is expected that this session will have a clear Mediterranean and Middle Eastern focus.

4. Stable Isotope Analysis in the Middle East
Keynote speaker and organiser: Nanna Noe-Nygaard, University of Copenhagen

This session takes as its core subject new perspectives and possible problems in stable isotope analysis in the field of environmental studies. Papers will explore the potential of stable isotope analysis in archaeological research and the many new avenues of approach it offers, without disregarding the prospective problems associated with the application of the still emergent fields of ancient DNA and stable isotope analysis to archaeology.

Scientific committee: Mette Marie Hald, Pernille Bangsgaard Jensen, Susanne Kerner, Alan Walmsley (CNA, ToRS,University of Copenhagen) and the keynote speakers.

12. ISAANES

A yanomami indiánokon, a busmanokon és az ausztrál bennszülötteken kívül két olyan népesség van, amely nem tanulta meg, hogy a konferencia, szimpózium stb. esetén illik egy honlapot is elkészíteni (pl. olyan infromációkkal, hogy absztrakt meg ilyesmi), a franciák és az izraeliek. Most az Israel Society for Assyriology and Ancient Near Eastern Studies 12. éves konferenciájáról van szó, amelyet link hiányában kénytelen vagyok ismételten egy az egyben ideilleszteni:

Monday, 16 February, 2009
The Webb Building, Hall 001
Tel Aviv University

All the Corners of the Earth: Mesopotamia, Egypt, and Anatolia

10.00: Shlomo Bunimovitz, Dept. of Archaeology and Ancient Near Eastern Cultures,Chair: Welcoming Remarks

Morning Session: Mesopotamia; Chair: Victor Avigdor Hurowitz
10:30: Filip Vukosavovic (Hebrew University): A New Look and Study of Select Terms in the Reforms of Uruinimgina
11:00: Kathleen Abraham (Bar-Ilan University) and Uri Gabbay (Hebrew University): Kashtiliashu the Canal Digger: A New Royal Inscription from the Shlomo Moussaieff Collection
11:30 Sivan Kedar (Tel Aviv University): Apprenticeship in Mesopotamia according to Neo- and Late Babylonian Sources
Appendix: Ran Zadok (Tel Aviv University): Identity and Particularism among the Elite at Borsippa

12:00-14:00 : Lunch Break (Posters in Lobby)

Afternoon Session A: Egypt. Chair: Deborah Sweeny
14:00 Racheli Shalomi-Hen (Hebrew University): Isis and Nephtys in Egyptian Funerary Literature
14:30: Danel Kahn (Haifa University): One Step Forward, Two Steps Back: Egypt and Mittanni in the Amarna Period

(Short Break)

Afternoon Session B: Anatolia: Chair: Amnon Altman
15:15: Ada Taggar-Cohen (Doshisha University, Japan): EZEN hassumas: The Royal Festival to the Deity Katahha of Hatti (CTH 633): A Rite of Passage into Adulthood for a Hittite Prince
15:45: Shy Gordin (Freie Universitaet, Berlin): A Struggle for Supremacy between Two Scribal Families in Hattusa

2009. január 20., kedd

Konferenciahírek

1. Between the Cultures: The Central Tigris Region in Mesopotamia from the 3rd to the 1st Millennium BC.

Heidelberg, 2009. január 22-24. Ahogy az illik, a konferencia honlapja részletes információkat tartalmaz, beleértve a programot is. Ld. oldalvást az aktuális konferenciákban.

2. New Light on the Period of King David in the Fields of Archaeology, Ancient History and Epigraphy.

Omer Industrial Park (Beer-Sheva), 2009. február 12. Mint ahogy az nem illik, nincs honlapja, így idemásolom a fontos pontokat. A konferencia tárgya természetesen a sok vihart kavaró Khirbet Qeiyafa-i feltárás (amiről már én is ígértem egy bejegyzést és lesz is, februárban méghozzá).

A program tudományos része:
16:30 – 16:40 Greetings and Introductory Remarks
16:40 – 17:30 Prof. Yosef Garfinkel and Mr. Sa`ar Ganor, The Institute of Archaeology, The Hebrew University: "Sha`arayim – A Judaean City from the Time of King David in the Elah Valley"
17:30 – 18:05 Dr. Eilat Mazar, The Institute of Archaeology, The Hebrew University: "The Palace of David in the City of David"
18:05 – 18:40 Dr. Haggai Misgav, The Institute of Archaeology, The Hebrew University: "The Ostracon (the New Inscription) from Khirbet Qeiyafa"

A program nem tudományos részében Dávid Góliáth feletti győzelmére emlékező emlékhelyről lesz szó. No comment.


Konferencia: Interaktionen von Gottheiten

Honlap hiányában idemásolom a (majdnem) teljes ismertetőt (a minket nem érintő részeket húztam csak ki), külön felhívom a figyelmet hogy genderezés is lesz ;-)

Interaktionen von Gottheiten. Gender, Mythos und Gesellschaft
Interdisziplinäres Symposion in Bern am 5./6. Juni 2009

Organisatorinnen: Prof. Dr. Silvia Schroer (Bern), Prof. Dr. Susanne Bickel (Basel)
Universität Bern, Fabrikstrasse 2E, 3000 Bern (von Roll-Areal)

Gottheiten interagieren nach Vorstellung aller polytheistischen Religionen: sie lieben sich, befeinden sich, betrügen sich, herrschen übereinander usw. Die Götterwelt Mesopotamiens und Syriens ab dem 3. Jt. v. Chr. wird beispielsweise häufig als soziomorph beschrieben. Von den Göttern Griechenlands kann man gewiss behaupten, dass sie uns in der antiken Literatur oft als „allzu menschlich" entgegenkommen. Die behauptete Soziomorphität ist aber ein Schlagwort, und sowohl in Mesopotamien als auch in Griechenland lassen sich viele Beispiele dafür finden, dass Gottheiten u.U. völlig von den Normen und Beziehungsgefügen der menschlichen Gesellschaft abweichen. Hier täte eine kritische Revision not, um die Rede von der Soziomorphität der Götterwelten zu differenzieren und präziser zu beschreiben, inwiefern eine solche vorliegt oder eben nicht. Bilder und Texte geben in allen antiken Religionen sehr unterschiedliche Blicke auf das Mit- oder Neben- oder Gegeneinander von Gottheiten frei. Die Beziehungen zwischen altägyptischen Gottheiten wirken in der Ikonographie oft statisch und werden daher vielfach mit dem Begriff der „Konstellation" umschrieben. Nebst demrecht ereignislosen Nebeneinander von Gottheiten, das die ägyptische Kunst präsentiert, verweisen textlich entfaltete Mythen jedoch auf zahlreiche Interaktionen, die eine Beziehung erst prägen und sinnvoll machen. Für Mesopotamien, Syrien/Anatolien, Palästina/Israel, Griechenland wären diese Gegenüberstellungen von Text- und Bildaussagen in gleicher Weise zu überprüfen. Das Symposion wird der Genderfrage durchgehend besondere Beachtung schenken: wie interagieren Göttinnen mit Göttern? Geben sie Handlungsimpulse, agieren oder reagieren sie, oder sind sie reine Statistinnen?

Programm:
5. Juni
9.00-9.30h Prof. Dr. Othmar Keel: „Partnerschaftlich, teamfähig undvernetzt". Zur Einführung
9.30-10.30h Prof. Dr. Susanne Bickel: Altägyptische Mythen: Handlungsformen in Text und Bild

Handlungen und Interaktionen sind konstitutive Bestandteile der meisten antiken Mythen. Inwiefern existieren in der altägyptischen Mythologie feste Handlungsschemen oder geschlechtsspezifische Rollen? Inwiefern handeln und interagieren Gottheiten nach menschlichemVorbild? Nebst diesen Fragen soll den Formen der Vermittlung mythologischer Vorstellungen im Medium des Textes und des Bildes nachgegangen werden.

11.00-12.00h Dr. Martin Bommas: "Ich bin Isis". Die verschiedenen Kommunikationsformen der Isis in ägyptischem und ägäischem Kultkontext

Unter den altägyptischen Gottheiten gilt Isis als eine der kommunikativsten. In der Metternichstele wird sie als „Besitzerin von Magie, die Magie aufführt, mit leistungsfähiger Rede, mit ausgesuchten Worten" bezeichnet. Isis kann als eine der ältesten sprechenden Gottheiten in Ägypten gelten, wobei neben Zaubersprüchen vor allem ihre Klagelieder auf ihren Bruder und Gatten Osiris zu nennen sind, die sie zusammen mit Nephthys vorträgt. Die Rezitationen der Isis sind das Kernstück der ägyptischen Totenliturgien, mit denen in Ägypten der Tod „geheilt" wurde. In der Ägäis hat sie sich ab dem 4. Jh. v. Chr. erneut als eloquente Rednerin eingeführt, die den Siegeszug dessen, was heute fälschlich als „ägyptische Mysterien" bezeichnet wird, durch ihre hymnische Sprachkraft entscheidend und positiv beinflusst hat.

Mittagessen: 12.30-14.00h

14.30-15.30h Dr. Sian Lewis: The Family of Leto: representations in text and image
15.45-16.45h PD Dr. Katharina Waldner: Erzählungen als Medium des Polytheismus: Griechische und römische Gottheiten zwischen Literatur und Religion
17.00-18.00h Podium/Plenumsdiskussion
19.00h gemeinsames Abendessen

6. Juni
9.00-10.00h Dr. Nele Ziegler: Interaktion von Gottheiten in der altbabylonischen Zeit (1. Hälfte 2. Jt. v. Chr.)

Die altbabylonische Zeit stellt eine wichtige Entwicklungsphase der mesopotamischen Zivilisation dar. Sie stand zwischen Traditionspflege (Übermittlung der sumerischen Tradition des III. Jahrtausends) und Erneuerung (amorritische Einwanderung, grossräumige Veränderungen des Lebensraums, etc.) und liess offenbar der schriftlichen Kreation akkadischsprachiger Werke grosse Freiheit. Die von Menschen gedachte Interaktion von Gottheiten kann in verschiedenen Bereichen beobachtet werden. Mythologische Passagen in literarischen Texten zeigen motiviertes göttliches Handeln. Briefe und bildliche Darstellungen machen die Vorstellung der Mittlerrolle der «persönlichen Gottheit»vor mächtiger gedachten Göttern allgegenwärtig. Briefe erwähnen göttliches Wirken. Einige prophetische Botschaften lassen Menschen auch als Mittler zwischen Gottheiten auftreten.

10.30-11.30h Prof. Dr. Christoph Uehlinger: Gottheiten in bzw. als Gesellschaft: Zur Reichweite der Soziomorphie altvorderasiatischer Pantheondarstellungen

Der Problemstellung des Symposions folgend soll geprüft werden, ob und ggf. in welcher Hinsicht sich die Begriffe „Interaktion" und„Soziomorphismus" als Kategorien zur Interpretation altvorderasiatischer Bilddarstellungen eignen, auf denen mehrere Gottheiten nebeneinander dargestellt sind. Darstellungsleitende Parameter wie Denkmalgattung und Darstellungsfunktion werden besondere Berücksichtigung finden müssen. Ergänzend bzw. kontrastierend soll gefragt werden, warum Bildbefunde und Textbefunde aus vergleichbaren Kontexten nicht notwendig konkordant sein müssen.

11.30-12.30h Podium/Plenum Diskussion
12.30-14.00h Mittagessen
14.30-15.30h Prof. Dr. Silvia Schroer: Gespannte Verhältnisse. Göttliche Interaktionen in der biblischen Tradition
16.00-17.00h Schlussdiskussion

2009. január 17., szombat

Leépítések amerikai módra

Ha itthon gazdasági nehézségekre hivatkozva mondjuk megfelezik a kutatásokra fordítható támogatások összegét, bizony sokszor mutogatunk Nyugatra, hogy ott bezzeg. De a korlátoltság természetesen nemzetfüggetlen, ennek friss és egyre jobban gyűrűző példája az ókori Keletes kutatásokat is nagyban érintő eset:

A University of Pennsylvania Museum of Archaeology and Anthropology új vezetősége úgy döntött, hogy gazdasági nehézségekre való hivatkozással megválik tizennyolc kutatótól és ezzel összefüggésben bezárja a Museum Applied Science Center for Archaeology (MASCA) részleget. Csakhogy a szórásba olyan nemzetközi hírű kutatók is bekerültek, mint például Patrick McGovern, a bor és sör korai régészeti történetének vezető kutatója. Ebből is látszik, hogy itt nem régésztechnikusoktól válnak meg, hanem olyan kutatóktól és speciálisan felszerelt laboroktól, amely az interdiszciplináris - természettudományokat is bevonó - régészet egyik fellegvára.

Az eset természetesen hatalmas botrányt kavart (megspékelve néhány kör személyeskedéssel), s a kirúgott régészek támogatói most létrehoztak egy blogot, ahol összegyűjtötték az eddig megjelent sajtóanyagokat, nyílt leveleket, stb. Itt megtekinthető (beraktam a blogtárba), érdemes átböngészni, tanulságos (a blog további linkeket tartalmaz a MASCA és a kutatók tevékenységéről is).

A Bölcsek Tanácsa

Amint az ismeretes, Sólyom László köztársasági elnök úr nemrégiben létrehozta a Bölcsek Tanácsa elnevezésű grémiumot, melynek egyik feladata az oktatás fejlesztésére vonatkozó hosszútávú ajánlások kidolgozása. Az Index tegnap interjút közölt Csermely Péter biokémikus professzorral, a hazai tehetséggondozás vezető személyiségével, aki a BT-ben az oktatásért felel. Érdemes végigolvasni az interjút, mert nemcsak a Bölcsek Tanácsáról tudhatunk meg érdemi dolgokat is, hanem egy sikeres kutató véleményét olyan kérdésekben, mint mennyire vonja el a figyelmét a tudományos munkától a tudományszervezés, itthon vagy külföldön lehet-e inkább boldogulni vagy milyen ma a tudományos közélet.

RBL blog

A BMCR-hez hasonlóan működő Review of Biblical Literature most szintén megalkotta a blogját, ahol - akárcsak a BMCR blogján - egy-egy recenzió egy-egy bejegyzésnek felel meg. A link mostantól megtalálható a mi blogtárunkban is.

2009. január 16., péntek

Asszíros PhD-hely Bécsben

DoktorandInnenstelle für Assyriologie an der Universität Wien

Am Institut für Orientalistik der Universität Wien ist eine DoktorandInnenstelle für Assyriologie im Rahmen eines Projekts zum Thema "Royal Institutional Households in First Millennium BC Mesopotamia" zu besetzen. Dieses Projekt ist eines von sechs Forschungsvorhaben, die in dem österreichischen Nationalen Forschungsnetzwerk (NFN) "'Imperium' and 'Officium' – Comparative Studies in Ancient Bureaucracy and Officialdom" gebuendelt sind(
http://www.fwf.ac.at/de/public_relations/press/pa20081201-2.html). Das NFN wird vom Fonds zur Förderung der wissenschaftlichen Forschung (FWF) finanziert und ist zunächst auf drei Jahre beschränkt, kann aber nach erfolgreicher Zwischenevaluation um weitere drei Jahre verlaengert werden. Als interdisziplinaeres Arbeitsvorhaben involviert das NFN Teilgebiete der Assyriologie, der Alten Geschichte, der Papyrologie und der frühen islamischen Geschichte. Die Stelle ist ab 1. März 2009 (oder zum ehest möglichen späteren Zeitpunkt) zu besetzen. Anstellungsvoraussetzung ist ein Studienabschluß in Assyriologie (MA oder Äquivalent) und eine gute Kenntnis des Akkadischen des ersten Jahrtausends v.Chr. Wünschenswerts ind ein Interesse am Neuassyrischen und die Bereitschaft zur Auseinandersetzung mit allgemeineren historischen Fragestellungen. Bewerbungsschreiben, Lebenslauf sowie Name und (elektronische) Adresse einer mit der Arbeit des Bewerbers oder der Bewerberin vertrauten Person sind an Dr. Heather D. Baker (heather.baker (kukac) univie.ac.at) zuschicken. Anfragen hinsichtlich der Stelle sind gleichfalls an sie zurichten. Die Bewerbungsfrist endet am 24. Jänner 2009.

PhD post in Assyriology at the University of Vienna

Applications are invited for a PhD post in Assyriology to complete a doctoral thesis under the auspices of a research project on "Royal Institutional Households in First Millennium BC Mesopotamia" at the Institut für Orientalistik, University of Vienna. The project is one of six involved in an interdisciplinary National Research Network (NFN) in Austria on "'Imperium' and 'Officium' – Comparative Studies in Ancient Bureaucracy and Officialdom" (
http://www.fwf.ac.at/de/public_relations/press/pa20081201-2.html). The NFN is being funded by the Fonds zur Förderung der wissenschaftlichen Forschung (FWF) for three years initially (plus a possible further three years, subject to mid-term review). The NFN is a collaborative undertaking involving researchers not only in Assyriology but also Ancient History, Papyrology and early Islamic History. The starting date for the position is 1st March 2009 or as soon as possible thereafter. Applicants should have completed a Masters Degree (or equivalent) in Assyriology and should be well-versed in the Akkadian of the first millennium BC. An interest in the Neo-Assyrian period is desirable, as is a willingness to engage with wider historical issues. Candidates are asked to send a letter of application together with a curriculum vitae and the name and contact details (email) of one academic referee to Dr Heather D. Baker (heather.baker (kukac) univie.ac.at), to whom enquiries should also be addressed. Please note that non-German speakers may apply. The deadline is 24th January 2009.

Dr Heather D Baker
Institut für Orientalistik
Universität Wien
Spitalgasse 2, Hof 4
1090 Wien

Új könyv Alexandroszról

Waldemar Heckel: The Conquests of Alexander the Great. Key Conflicts of Classical Antiquity. Cambridge/New York: Cambridge University Press, 2008. Pp. xxi, 218. $25.00.

S mindjárt a kritika is róla, a
BMCR-en.

2009. január 15., csütörtök

Új segédlet a blogon: modern szótárak

A célból, hogy blogunk minél felhasználóbarátabb legyen, az ókori szótárak alatt nyitottam egy modern szótárak szekciót is. Ez pont arra jó, amire a könyvtár-listánk is: ha az embernél épp nincs ott a laptopja (ahol a "Kedvencek" alatt tárolja az efféléket) - és nem is tart fejben url-eket -, de van egy netes gép a közelben és dolgozni szeretne, akkor blogunkról egy kattintással kényelmesen elérheti ezeket az adatbázisokat (személy szerint kicsit kételkedtem benne, tényleg szükség van-e ilyesmire a blogunkon, de a kétkedésem csak tegnapelőttig tartott, amikor elfelejtettem bevinni a laptopom a könyvtárba).

A modern szótárak közé alapvetően két típust vettem fel: olyan nyelveket, amelyek tudományos nyelvnek minősülnek (angol, német, francia, olasz), ill. a mai Közel-Keleten beszélt nagyobb nyelveket (amelyek olykor publikációs nyelvként is funkcionálnak). Az európai nyelvek esetén a linkek a Sztaki linkjei, de ha van aki ezeknél jobbat tud, örömmel fogadom a javaslatokat. Megvallom őszintén, én ebből az olaszt szoktam csak használni (angol és német szótár a gépemre van telepítve), az elég használható, de ki lehet akasztani. Az angolnál még felvettem a Hunglish korpuszt, ez csak haladóknak hasznos, de nekik felettébb (szöveg és nem szóalapú az adatbázis). A közel-keleti szótárakat folyamatosan linkelem be, ezek angol nyelvre fordítanak (és a másik irányba is működnek természetesen). A török kipróbált, nagyon jó szótár (eddig a legjobb). A perzsa szótárak még tesztelés alatt vannak. A grúz itten kakukktojás, hogy mit keres itt, arról majd egy másik bejegyzésben bővebben (egyébként kipróbált, nagyon jó). Lesz majd arab és modern héber is, itt - értékelhető nyelvismeret hiányában - különösen örülök, ha valaki használható online szótárt tud ajánlani.

2009. január 14., szerda

Az AEB Oxfordba kötözik és OEB lesz

Az Annual Egyptological Bibliography (AEB) – amely 1947 óta működik Leidenben az International Association of Egyptologists (IAE) védnöksége alatt – idén, pontosabban 2009 január 1-től Oxfordba költözött, ahol a Griffith Institute adott neki új otthont. További változtatások, hogy a bibliográfia nyomtatott formája nem létezik többé, ennek megfelelően az AEB is átkeresztelkedik, az új neve Online Egyptological Bibliography (OEB) lesz. Az új házigazdák számos fejlesztést és a tetemes hátralék behozását ígérték az adatbázisban, amely továbbra is csak előfizetés ellenében hozzáférhető.

Kérdésekkel és további információkért az OEB szerkesztőjéhez lehet fordulni: Willem Hovestreydt (E-mail: willem.hovestreydt AT orinst.ox.ac.uk)
Az OEB honlapja pedig az év első felében egyelőre marad a régi AEB honlap.

2009. január 12., hétfő

2009 első felében nyíló kiállítások

Egy énekesnő élete Chicagoban
2009 február 10. és október 18 között The Life of Meresamun: A Temple Singer in Ancient Egypt címmel az Oriental Institute of Chicago is különleges kiállítást rendez. Ez a zenész-papnő, akinek koporsója és múmiája alkotja a kiállítás magját, i.e. 800 körül élt valószínűleg Thébában. Személyén és a többi kiállítási tárgyon keresztül megismerkedhetünk a templomi feladatok, a rítusok, állatkultuszok és orákulumok világával, illetve a nők társadalmi, jogi helyzetével és hivatás-lehetőségeivel az ókori Egyiptomban. A múmia korábbi CT-vizsgálatát egy film mutatja majd be, és a modern kor (ill. a modern látogató) elvárásainak megfelelően, itt is lesz virtuális múmia-kicsomagolás és 3D-s arc- és testrekonstrukció.


Eredeti és másolat a Brooklyn Museumban
A Brooklyn Museumban 2009 február 13. és május 10. között látható az Unearthing the Truth: Egypt’s Pagan and Coptic Sculpture című tárlat. A késő antik (395-642) egyiptomi szobrászatot feldolgozó kiállítás több átdolgozott, újrafestett tárgyat is bemutat, köztük néhány hamisítvány-gyanús darabot. A kiállítás kimondott célja, hogy illusztrálja azt a ma is folyó felülvizsgálati munkát, ahogy a szakértők megpróbálják ikonográfiai és egyéb jellegzetességek alapján elválasztani az ocsút a búzától, azaz kiszűrni a modern kori másolatokat ebből az egyelőre még kevésbé feldolgozott és értett művészeti korszak alkotásaiból.



Les Portes du Ciel Párizsban
Les Portes du Ciel címmel nagyszabású kiállítás látható a párizsi Louvre-ban 2009 március 6. és június 29. között. A három évezredet átölelő kiállítás 350 tárgyat mutat be társadalmi, vallási és művészeti kontextusában. Egyelőre körülbelül ennyit lehet tudni. Reméljük, ahogy közeledik a megnyitó, informatívabb lesz a honlap is. Az eredeti francia ajánlót linkeltem be, de lap tetején könnyedén átválthatunk angolra.

Richard Parkinson Nebamunról

Richard Parkinson nyilatkozott a The Guardian-nek a BM új állandó kiállításának megnyitásáról és a Nabamun falfestményekről.

2009. január 11., vasárnap

Ókori keleti és görög vallási kapcsolatok: könyv és kritika

A BMCR-en olvasható egy kritika a következő tanulmánygyűjteményről:

Jan N. Bremmer: Greek Religion and Culture, the Bible, and the Ancient Near East. Leiden/Boston: Brill, 2008. Pp. xviii, 424. $148.00.

A kötetben már megjelent tanulmányok lettek összegyűjtve és némileg frissítve. Mint a recenzióból is kiderül: a szerző fantáziája szárnyal, így nagy elővigyázatossággal kell bánni ezen írásokkal.

Világháló és ókori Kelet - hírek

1. Olof Pedersén (Uppsala) készített a Google Earth felhasználóknak egy olyan kmz file-t, amelyben az összes fontosabb ókori keleti lelőhely megtalálható (mintegy ezerháromszáz lelőhely, ebből mintegy háromszáz ókori nevén is ismert), a szokásos módon kis sárga rajzszöggel jelölve (néhány egyiptomi is fenn van). A file itt letölthető, néhány jó tanáccsal együtt.

2. A neo-sumer szövegek adatbázisába (BDTNS) felkerült a III. Ur-i dinasztia szövegkiadásainak teljes bibliográfiája. Az adatbázist ld.
itt.

3. Az Emar Online Database átkerült a Hethitologie Portal virtuális szárnyai alá, vagyis ide.

4. Nyílt egy új blog (The Ancient World Online), amely az ókori világ világhálós forrásaival foglalkozik.

2009. január 9., péntek

New Gardiner

A New Gardiner egy új TrueType fontkészlet az egyiptomi hieroglifák megjelenítésére, amelyet Mark-Jan Nederhof fejlesztett. A font szabadon hozzáférhető és letölthető, amennyiben ez magánhasználatra történik, tudományos és nem-kereskedelmi célokat szolgál. Leírás és linkek a letöltéshez itt találhatók.

2009. január 8., csütörtök

Jó-e régésznek lenni?

Még a Wall Street Journal is beszámolt róla, hogy egy Career Cast nevű amerikai álláskereső portál öt szempont alapján rangsorba rendezte a szakmákat (pontosabban kétszáz szakmát). A szempontok: stressz, munkakörnyezet, fizikai terhelés, jövedelem, perspektíva. Az első a matematikus, az utolsó a favágó lett. A régész az 51. helyet foglalja el. Ezzel megelőzik a filozófusok (12.), a fogtechnikusok (35.), de még a könyvtárosok is (43.). Ugyanakkor beelőzi a pszichológusokat (59.), a papokat (70.), a tőzsdei brókereket (84.), a divattervezőket (87.), az építészeket (99.), a DJ-ket (108.), a repülőgép-pilótákat (116.), a riportereket (140.), a temetkezési vállalkozókat (164.), a mészárosokat (186.) és a tengerészeket (197.). A bányászok és a kórboncnokok nem voltak rajta a listán.

On-line folyóiratok teljes listája

Az elektronikusan hozzáférhető (főleg egyiptológiai) folyóiratok és egyéb digitalizált anyagok december 19-én frissített, teljes listája ezen a linken található meg. A listát Michael Tilgner állította össze az EEF (Egyptologists' Electronic Forum) számára.
Fontos forráshely, javaslom mindenkinek a Kedvencek közé!

CRE Konferencia Liverpoolban

Ezekben a napokban zajlik Liverpoolban a 10. Current Research in Egyptology konferencia (korábbi bejegyzés róla itt olvasható), ahol nagy-nagy örömünkre ismét képviselve vagyunk egy fiatal kollegina, Végh Zsuzsanna személyében, aki ma tartotta Counting the Dead -Some Remarks on the Haker-Festival c. előadását. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól sikerült a prezentáció, és kaptunk egy előzetes és félhivatalos igéretet is, hogy a konferenciáról beszámolót adhatunk majd közre vendégposzt formájában.
A szervezéssel korábban is voltak apró gondok, de azt elég kiábrándítónak tartom, hogy a program maga még a konferencia alatt sem került fel a honlapra. Én kaptam ugyan egy változatot, de az még szörnyen vázlatos, és nyilván sok helyen megváltozott a lemondások, cserék miatt. Ezért sajnos a programot és az absztraktokat egyelőre nem böngészhetjük, addig is izgatottan várjuk a magyar résztvevő részletes beszámolóját.

2009. január 6., kedd

Néhány új egyiptológiai könyv

Két könyvet ajánlok Olvasóink figyelmébe a Brill kiadó újdonságai közül. Az első (Török László új könyve!) a leírás alapján különösen izgalmasnak hangzik. A címre kattintva további információk és rövid ismertető olvasható.

László Török:

Anthony Spalinger:
The Great Dedicatory Inscription of Ramesses II. A Solar-Osirian Tractate at Abydos. Culture and History of the Ancient Near East, 33. Leiden: Brill, 2009

Néhány új ókori keletes könyv

K. Duistermaat: The Pots and Potters of Assyria. Technology and organisation of production, ceramic sequence and vessel function at Late Bronze Age Tell Sabi Abyad, Syria. Papers on Archaeology from The Leiden Museum of Antiquities (PALMA) 4. Brepols.

Ü. Yalcin, H. Özbal, A. G. Paşamehmetoğlu (szerk): Ancient Mining in Turkey and the Eastern Mediterranean. Ankara, Atılım University. Az azonos című nyári konferencia aktái.

I. Eph'al: The City Besieged. Siege and Its Manifestations in the Ancient Near East.
Brill.

S végül egy felettébb izgalmas kötet, melynek a tartalomjegyzékét is idemásolom, az kíváncsiságot felcsigázandó:

B. J. Collins - M. R. Bachvarova - I. C. Rutherford (eds.): Anatolian Interfaces. Hittites, Greeks and Their Neighbours. Proceedings of an International Conference on Cross-Cultural Interaction, September 17-19, 2004.
Oxbow.

Tartalom:
Part 1: History, Archaeology and the Mycenaean-Anatolian Interface
Troy as a "Contested Periphery": Archaeological Perspectives on Cross-Cultural and Cross-Disciplinary Interactions Concerning Bronze Age Anatolia (Eric Cline); Purple-Dyers in Lazpa (Itamar Singer); Multiculturalism in the Mycenaean World (Stavroula Nikoloudis); Hittite Lesbos? (Hugh Mason);
Part 2: Sacred Interactions
The Seer Mopsos as a Historical Figure (Norbert Oettinger); Setting up the Goddess of the Night Separately (Jared Miller); The Songs of the Zintuhis: Chorus and Ritual in Anatolia and Greece (Ian Rutherford);
Part 3: Identity and Literary Traditions
Homer at the Interface (Trevor Bryce); The Poet's Point of View and the Prehistory of the Iliad (Mary Bachvarova); Hittite Ethnicity? Constructions of Identity in Hittite Literature (Amir Gilan);
Part 4: Identity and Language Change
Writing Systems and Identity (Annick Payne); Luwian Migration in Light of Linguistic Contacts (Ilya Yakubovitch); "Hermit Crabs," or New Wine in Old Bottles: Anatolian-Hellenic Connections from Homer and Before to Antiochus I of Commagene and After (Calvert Watkins); Possessive Constructions in Anatolian, Hurrian and Urartean as Evidence for Language Contact (Silvia Luraghi); Greek mólybdos as a Loanword from Lydian (H Craig Melchert);
Part 5: Anatolia as Intermediary: The First Millennium
Kybele as Kubaba in a Lydo-Phrygian Context (Mark Munn); King Midas in Southeastern Anatolia (Maya Vassileva); The GALA and the Gallos (Patrick Taylor); Patterns of Elite Interaction: Animal-Headed Vessels in Anatolia in the Eighth and Seventh Centuries BC (Susanne Ebbinghaus); "A Feast of Music": The Greco-Lydian Musical Movement on the Assyrian Periphery (John Franklin)

2009. január 3., szombat

Prágai konferencia – új infók

Korábban már jeleztem, hogy Prágában készül valami, méghozzá egy workshop a Social and Religious Development of Egypt in the First Milennium BCE címmel. Az időpont továbbra is szeptember 1-4, de egy müncheni doktorandusszal beszélgetvén új információkhoz jutottam. Eszerint a workshop nem is workshop, hanem szimpózium. Ráadásul az illető olyan felhívást kapott, amelyben az absztrakt leadási határideje április 30. helyett március 31.
Ezt az információs zavart tisztázandó kapcsolatba léptem a prágai kollégákkal és az egyik szervező, Filip Coppens válaszlevelében elmagyarázta, hogy a rendezvényt csak adminisztratív és finanszírozási okokból hívják műhelynek, azaz workshopnak, valójában szabályos nemzetközi konferencia lesz 20 perces előadásokkal és azt követő vitákkal. Vagyis akit a műfaj riasztott el eddig, az gondolja újra a részvételt és jelentkezést! Minden egyébről (tematika, jelentkezési feltételek) már írtam, de ismétlésképpen ajánlom a szimpózium hivatalos oldalát a Cseh Egyiptológiai Intézet honlapján. A határidő pedig továbbra is április 30.

Megjegyzendő, hogy a prágai rendezvény ugyanabban a hónapban lesz, mint a budapesti ICYE, úgyhogy húzzunk bele, ha nem akarjuk, hogy bohém szomszédaink elszipkázzák a potenciális résztvevőket. (Másrészről az Első Évezred tematika engem is jobban felcsigázott, mint a gazdaságtörténet, így lehet hogy magam is elcsábulok… A két konferencia persze elvben nem zárja ki egymást!)

Ókortudományi ülés meghívója

A következő Ókortudományi ülés január 16-án, pénteken, du. 5-kor lesz a szokásos helyen, az ELTE BTK Kari Tanácstermében. A program a következő:

GELENCZEY-MIHÁLTZ ALIRÁN
Egyiptom, a Nyugat bölcsője, avagy Püthagorasz Egyiptomban

TÓTH PÉTER
Az alvilági prófétagyűlés:
Az apokrif elbeszélés eredete és funkciója

2009. január 2., péntek

Junge Nyelvtana új kiadásban

Friedrich Junge újegyiptomi nyelvtanának harmadik, javított kiadása a napokban jelent meg. Sok diáktól hallottam már vissza, hogy Junge könyvét nehézkesnek, túl bonyolultnak tartja, pedig műfajában szerintem az egyik legátfogóbb, legvilágosabb munka, példaanyaga is kiváló és áttekinthető. A "nyelvészkedős" részek csak segítik a témában való elmélyülést, de a keretes részeket amúgy sem kötelező elolvasni. Én személy szerint nagyon örülök az új kiadásnak, amely számos javítással és frissített bibliográfiával bővült. A könyvről a kiadó, a Harrassowitz Verlag honlapján tájékozodhatunk, a tartalomjegyzék pedig itt olvasható.

Journal of Ancient Egyptian Interconnections 1. szám

Jó fél évvel ezelőtt itt a blogon beharangoztunk egy új on-line folyóiratot, melynek első számát még 2008 őszére ígérték. Kicsit ugyan megkésve, de most januárban végre megjelent a Journal of Ancient Egyptian Interconnections (JAEI), amely előfizetés fejében pdf formátumban letölthető. A tartalomból:

Can Scarabs Argue for the Origin of the Hyksos?
Daphna Ben-Tor, The Israel Museum, Jerusalem

Pa-Canaan in the Egyptian New Kingdom: Canaan or Gaza?
Michael G. Hasel, Southern Adventist University

Pragmatic Technology and the Interpretation of Libyan Material Culture
Linda Hulin, Oxford University

The Indebtedness of Minoan Religion to Egyptian Solar Religion: Was Sir Arthur Evans Right?
Nanno Marinatos, University of Illinois, Chicago

Grasping the Griffin: Identifying and Characterizing the Griffin in Egyptian and West Semitic Tradition
Nicholas Wyatt, Edinburgh University

A review of Inscribed in Clay: Provenance Study of the Amarna Letters and Other Ancient Near Eastern Texts (reviewed by Mary F. Ownby, University of Cambridge)

További információk a hivatalos honlapon olvashatók.

Vége a konvojoknak?

Megszűnnek a biztonsági konvojok, szabadon utazgathatunk Egyiptom látványosságai között. Erről szól a Times Online egy december 7-i cikke. Mivel én nem vagyok Egyiptomban és nem is voltam ott mostanában, hálás lennék, ha több információt kaphatnánk erről kommentek vagy magánlevelek formájában. Vajon tényleg bevezetették ezt a változtatást, és ha igen, mennyiben érezhető a hatása?

Egyiptológiai hírek újra

Nyilván feltűnt néhány rendszeres Olvasónknak, hogy az egyiptológiai témájú bejegyzések meglehetősen akadoznak, de ne is szépítsük, elég régóta teljesen elmaradnak. Ezért elnézést kérek, sokféle gond (kellemes és kellemetlen egyaránt) fordította el figyelmemet a blogszerkesztéstől. Az elkövetkező napokban rendszeres posztokkal igyekszem majd pótolni a lemaradást, de ebből az is következik, hogy némelyik hír esetleg már nem fog jelentős hírértékkel bírni, azaz elképzelhető, hogy sokan már hallottak róla. Mégis, azok kedvéért, akik főleg rajtunk keresztül értesülnek kedvenc tudományunk friss híreiről, eseményeiről, közzéteszem a kicsit porlepte információkat is, hogy ki-ki kedve szerint olvassa, avagy gördítse tovább azokat.

2009. január 1., csütörtök

Boldog Új Évet!

Blogunk minden Kedves Olvasójának Sikeres és Boldog Új Esztendőt kívánunk!

Egedi Barbara & Simon Zsolt