2011. február 28., hétfő

Helyzetkép az egyiptomi magyar ásatásokról

Ezen a linken megtekinthető a Fábián Zoltán, Horváth Zoltán és Schreiber Gábor egyiptológus kollégáinkkal készült interjú (két részben), amelyben az egyiptomi magyar ásatásokról beszélnek s arról, mennyiben érintik őket az egyiptomi események.

2011. február 27., vasárnap

CRE XII Durham

A Current Research in Egyptology konferencia-sorozat következő állomása Durham lesz, március 23 és 26 között. A konferencia honlapja az előzetes prgorammal együtt ezen a linken megtekinthető. (Ezúttal sajnos nem látok magyar résztvevőt...)

Szfinxt vagy ásatást!

Közismert, hogy Egyiptom minden követ megmozgat, hogy magáénak tudja a nevezetes Nofertiti-szobrot. De nem ők az egyetlenek, akik ebben utaznak, sőt, útszéli zsarolásban még a fasorban sincsenek. Törökország ugyancsak szeretne néhány dolgot a saját múzeumaiban (khm, raktáraiban) tudni (nemrégiben elérték, hogy a Németországba jutott hettita agyagtáblákat megkapják - azóta se lehet hozzájuk férni). A friss skandalum az, hogy követelik a hettita főváros, Hattusa legdélibb kapujából származó, jelenleg Berlinben látható szfinxet (jobb híján nevezzük így, ill. van jobb, de az most messzire vezetne). Nyomatékul hozzátették, ha nincs szfinx, nincs ásatás: ettől az évtől a németek nem ásathatnak többé Hattusában (1906 óta ásnak ott, az egyik legjelentősebb ókori keletes német ásatásról van szó). Bár a török kultuszminiszter ezt már ősszel belengette, most kijelentette: a határidő június, az idény kezdete. Itt olvasható egy részletes cikk, benne a török kultuszminiszter néhány sajátságos kijelentésével, mint például, hogy hiányolja a restaurációs és állagmegóvási munkálatokat - egy hatvan méter hosszú fal egy az egyben történt, tökéletesen hű rekonstrukciója nyilván nem elég (bár az Oroszlános-kapu egyik oroszlánjának borzalmas rekonstrukciójáért tényleg büntetés járna)... Azt is megnézném, hogy a miniszter mit restaurál - az utóbbi évek munkáját figyelembe véve - rétegtani célzatú ásatások vagy a Yenicekale esetén, ahol nem kevés helyen csak a sziklaágy maradt fenn (a fennmaradt falszakaszok meg olyan stabilak, hogy legfeljebb lebombázni lehet őket). Nem érdemes egyébként a miniszter szavait üres fenyegetőzésnek tekinteni: az aizanoi, 1926 óta folyó ásatásokat már elvette a németektől és a helyi, kütahyai egyetemnek adta. Mindenki levonhatja ebből a megfelelő következtetéseket.

2011. február 25., péntek

Luwian Forum - egy új, luvi blog

Egy hettitológus kollégám egy felettébb hasznos ötlettel állt elő: összegyűjteni a későbronzkori hieroglif luvi feliratok könyvészeti adatait, mivel ezek - amíg a CHLI vonatkozó része el nem készül - különféle munkákban szerteszórva találhatóak meg. Ráadásul az összegyűjtést blog formátumban képzelte el, ahol minden egyes felirat egy bejegyzés, így kommentelhető és bármikor módosítható, az ötlet egészen kiváló. Még gyerekcipőben jár a dolog (tegnap indult el), de máris használható és folyamatosan bővülni fog. A neve Luwian Forum, természetesen ezentúl a linkeink között is megtalálható (a bibliográfia kategória alatt).

2011. február 23., szerda

Etnikai identitás az ókorban - előadás-sorozat az ELTÉ-n

Ebben a szemeszterben is folytatódik a híres csütörtök délutáni előadás-sorozat az ELTÉ-n, a Gólyavárban, az időpont mindig 16.00-17.30. Ezúttal az "Etnikai identitás az ókorban" a téma. A féléves program alább olvasható:

  • február 24. (Dobrovits Mihály)
  • március 3. Múltszemlélet, identitás, legitimáció Iránban az óperzsa, párthus és szászánida korban (Sárközy Miklós)
  • március 10. Az etnikumok a mezopotámiai írásos és régészeti forrásokban (Kalla Gábor)
  • március 17. Civitas Romana és sermo Latinus: a római identitástudat nyelvi összefüggései (Adamik Béla)
  • március 24. SANTIA az oszk XANTHIAS. A görög színjátszás dél-itáliai nem-görög indigén recepciója a Kr.e. 4. században (Kárpáti András)
  • március 31. Rendszerváltás után (Athén, Kr.e. 403) (Bolonyai Gábor)
  • április 7. Bevándorlók és helyiek. Etnikus és kulturális viszonyok az egykori Pannónia területén (5-7. sz.) (Vida Tivadar)
  • április 14. (Szabó Miklós)
  • április 28. Etnikai identitás Egyiptomban: "Nem írok görögül, azaz, nyakas vagyok" (Hasznos Andrea)
  • május 5. A barbár alakja az ókori irodalomban (Ritoók Zsigmond)
  • május 12. Stílusok és közösségek a görög poliszvilágban (Bencze Ágnes)
  • május 19. Az etnikai identitás problematikája az ókori Indiában (Hidas Gergely)

JofUR

Mielőtt egy hosszadalmas és komoly bejegyzést eszközölnék, feltétlenül fel kell hívnom a figyelmét azoknak akik még nem ismerik egy nagy presztízsű folyóiratra, ahová mindig érdemes benyújtani egy tanulmányt:


Minden további részlet megtalálható a honlapjukon.

2011. február 20., vasárnap

Fs. Archi

Rita Francia - Giulia Torri (a cura di): Studi di Ittitologia in onore di Alfonso Archi = Or 79/2 (2010)

M. Salvini, L'altra faccia della stele. Van, luglio 2009

St. de Martino, Nomi di persona hurriti nella prima eta' imperiale ittita

G. F. del Monte, La Fine del Canto di Ullikummi

M. Forlanini. Deportati e mercenari dall'Anatolia occidentale all'alto Eufrate sotto l'impero hittita

V. Haas, Die linke Seite im Hethitischen

J. D. Hawkins, Sarissa, Toponym and Personal Name

H. Klengel, "Das Jahr ist zu kurz geworden": Die 'Feldzugssaison' bei den Hethitern

M. Marazzi, Fenomeni interlinguistici e interscrittori nella piu' antıca documentazione hittita: qualche riflessione e alcune precisazioni di carattere linguistico-storico

H. C. Melchert, On Hittite muga(i)-

C. Mora, Le sigillature multipe nell'archivio di Nişantepe (Hattusa, Citta' alta)

F. Pecchioli Daddi, uri(y)anni: una nuova ipotesi di identificazione

M. Poetto, Per la definitiva lettura del numerale '9' ın luvio geroglifico

A. M. Polvani, Identification of the goddess Huwassanna with the goddess GAZ.BA.YA

G. Wilhelm, Eine Anrufung mit Bezug auf die Verwandtschaftsbeziehungen hethitischer Götter

2011. február 19., szombat

Konferencia: Nostoi

Hamarosan egy rendkívül izgalmas konferenciára kerül sor Isztambulban, íme a program:

Nostoi: Indigenous Culture, Migration and Integration in the Aegean Islands and Western Anatolia during the Late Bronze and Early Iron Age

2011. március 31 - április 3.
Anadolu Medeniyetleri Araştırma Merkezi / Research Center for Anatolian Studies
Istiklal Caddesi No. 181 Merkez Han, Beyoğlu - Istanbul

Március 31. (csütörtök)

Session I. General

09:00-09:40 P. Mountjoy (Keynote), The East Aegean-West Anatolian Interface in the Late Bronze Age: some Aspects arising from the Pottery

09:40-10:10 P. Pavúk, Between the Aegean and the Hittites. The Western Anatolia in 2nd Millenium BC

10:10-10:40 R. Becks, Settlement patterns and socio-political landscape of Western Anatolian in the Late Bronze Age – A geoarchaeological view

10:40-11:10 M. Alparslan, The History of Western Anatolia during the Hittite Period

Session II. Migration

11:40-12:10 M. R. Bachvarova, Migrations in the Anatolian Epic Tradition

12:10-12:40 P. Hnila – C. Ch. Aslan, Migration and Integration at Troy at the end of Late Bronze Age to Iron Age

12:40-13:10 K. Kopanias, The Mushki/Phrygian problem from the Near Eastern point of view

14:30-15:00 M. Kerschner, From Luwian Abasa to Ionian Ephesos: Is there material evidence for the Ionian Migration?

15:00-15:30 F. Fragkopoulou, Ionian Migration

Session III. Geography: a. Aegean

15:30-16:00 F. Seroglou – D. Sfakianakis, The Eastern insular arc between Crete and Anatolia. Aspects and parameters during the transition from Late Bronze Age to Early Iron Age

16:30-17:00 J. Eerbeek, The ‘Mycenaeans’ in the southeastern Aegean revisited

17:00-17:30 S. Vitale - A. Trecarichi, Koan Local Traditions during the Mycenaean Age. A Contextual and Functional Analysis of Anatolianizing Ceramics from the “Serraglio”, Eleona, and Langada

17:30-18:00 M. Georgiadis - A. Vlachopoulos , The Cyclades and the Dodecanese during the post-palatial period: migrations and indigenous developments

Április 1. (péntek)

Session III. Geography: a. Aegean

09:00-09:30 N. Mac Sweeney, The ‘Ionian Migrations’: Representation and Reality

09:30-10:00 J. W. Earle Mycenaeanization on Melos: A View from the Phylakopi Pantries

10:00-10:30 L. Girella – P. Pavúk, Minoanisation, Acculturation, Hybridisation: the evidence of the Minoan presence in the NE Aegean between Middle and Late Bronze Age

10:30-11:00 A. Dale, The East Shore of Lesbos: Anatolian Elements in the Culture of Early Greek Lesbos

11:30-12:00 L. Coluccia, Hephaestia: new data on the Mycenaean presence on Lemnos during the Late Bronze Age

12:00-12:30 L. Danile, Lemnos in the Early Iron Age: The Pottery from Hephaestia

Session III. Geography: b. Anatolia

12:30-13:10 A. Yener (Keynote), Alalakh and the new chronology

13:10-13:40 R. Yağcı, Kizzuwatna in the Bronze Age and in Later Periods: Continuity and/or Discontinuity?

14:40-15:10 E. Ünlü, Late Bronze-Early Iron Age Transitional Pottery from the Northeast Mediterranean Settlements

15:10-15:40 B. Hürmüzlü – P. Iversen, Intercultural Relations in Northwest Pisidia in the Iron Age: Konane and Tymandos

15:40-16:10 N. Momigliano – B. Aksoy, Lycia before the Lycians

16:30-17:00 O. Hülden Tombs of the Early Iron Age in Lycia, Karia and ‘Northern Lycia’. The question of their origin and ethnicity

17:00-17:30 I. Kaiser – J. Zurbach, Late Bronze Age Miletus – The Anatolian face

17:30-18:00 M. Krumme, Geometric Miletus

Április 2. (szombat)

Session III. Geography: b. Anatolia

09:00-09:30 V. Şahoğlu, Çeşme-Bağlararası: A Western Anatolian Harbour Settlement at the Beginning of the Late Bronze Age

09:30-10:00 R. Meriç, Bademgediği Tepe: A fortified settlement in Arzawa-Mira. An attempt to locate Hittite Puranda

10:00-10:30 S. Günel, Çine-Tepecik: New Contributions on Late Bronze Age Cultures in Western Anatolia

10:30-11:00 S. Votruba, Liman Tepe during the Late Bronze Age

11:00-11:30 Y. Ersoy, Klazomenai in the Iron Age. Defining Cultural Characteristics of the Early Ionic Settlement

12:00-12:30 R. Aslan, Late Bronze Age settlement hierarchy in the Troad and Troia

Session IV. Trade

12:30-13:00 A. Michailidou, Profit oriented traders in the Aegean and Anatolia in the 2nd millennium B.C.: Inter-cultural concepts of measurement and value

13:00-13:30 E. Kozal, Imports from the Eastern Mediterranean in Late Bronze Age Anatolia

Session V. Cult, Social and Intercultural Aspects

14:30-15:00 A. Teffeteller, Songs Across the Sea: Anatolian and Aegean Poetic Traditions

15:00-15:30 C. Rutherford, Arzawan Rituals and Greek Religion

15:30-16:00 A. M. Carstens, The Great Goddess of Anatolia and her Greek daughters. On Late Bronze Age roots in rituals, architecture and iconography

16:30-17:00 G. Zenoni, From Western to Eastern Anatolia: reconsidering the Aegean presence in the peripheries of the Hittite world

17:00-17:30 Zs. Simon, Against the identification of Karkiša with Carians

17:30-18:00 K. Giannakos, The Aegean type Sword found at Hattusas and the Written Sources about the Exchange of Technology at the Late Bronze Age

Április 3. (vasárnap)

Session V. Cult, Social and Intercultural Aspects

09:00-09:30 R. Vaessen, The social role of pottery production and use on the west coast of Asia Minor in the transition from Bronze to Iron Age

09:30-10:00 Ç. Maner: Who are they? The Social Identity of Western Anatolia and the Aegean Islands in the LBA

10:00-10:30 J. Makrišová, Always on the Lookout for the Greeks: “Pre-colonial” Western Anatolia

10:30-11:00 A. Leriou, Identifying Early Iron Age Cultural Groups in Western Anatolia: A Reconsideration

12:00-12:30 M. Mikrakis, Cross-cultural interaction in the Eastern Mediterranean during the Early Iron Age: A View from Seal Engraving

12:30-13:00 M. Louka-Skoula, Early Iron Age Routes of personal adornment

13:00-13:30 E. Gorogianni – J. Cutler – R. D. Fitzsimons, Something Borrowed, Something New: Possible Archaeological Evidence for Foreign Brides as Catalysts for Acculturation at Ayia Irini, Kea

14:30-15:00 M. Pieniazek, Women on the border of different worlds: dress and body ornaments as a testimony to cross-cultural influences in the northern area of the Aegean in the Late Bronze and Early Iron Age across the Aegean: from Hallstatt Balkans to the Anatolian Coast

15:00-15:30 A. P. Agelarakis, Klazomenaean Ties to Three Continents: Two of their Ambassadors Speak

15:30-16:00 J. D. Hawkins (Keynote), The Political Geography of Arzawa (Western Anatolia)

2011. február 16., szerda

Fs. Ivanov

Azt hinné az ember, hogy önmagával kitolni nem akaró tudós nem publikál oroszul (és persze franciául sem), de hát mindenki a maga szerencséjének kovácsa, amint azt az Ivanov-Festschrift is példázza, ahol a dolgozatok nagy része oroszul van. De ha ezeket átugorjuk, azért találunk néhány csemegét:

T. M. Nikolaeva (szerk.): Issledovanija po lingvistike i semiotike. Sbornik statej k jubileju Vjach. Vs. Ivanova. Moszkva, 2010

M. Valério, I. Yakubovich: Semitic word for ‘iron’ as an Anatolian loanword

V. Blažek: Hurrian numerals

I. Klock-Fontanille: Le loup en hittite et louvite: exclusion et rassemblement

H. C. Melchert: Hittite talliyē(šš)- ‘be(come) calm, quiescent'

J. Puhvel: Notes on Anatolian sibling terms

V. Shevoroshkin: Four notes on Milyan.

2011. február 14., hétfő

Nyári kurzus a papirusz-restaurálásról

2011 július 4. és 8. között az olaszországi Lecce-ben rendezik a Sixth Papyrus Restoration Course c. tanfolyamot. Az elméleti oktatás olasz nyelven folyik majd, és természetsen rengeteg gyakorlati tapasztalatot is szerezhetnek a jelentkezők. Az érdeklődőknek május 15-ig kell leadni jelentkezésüket és CV-jüket a következő postacímre (Centro di Studi Papirologi, Palazzo Parlangeli, via V. M. Stampacchia 45. I-73100 Lecce, Italia), vagy e-mailben (cspapiri AT unisalento DOT it). A tandíjként is felfogható regisztrációs díj 225 euró lesz.
Szóval aki nyaralás helyett egy jó kis kurzusra költene, és olaszul is tud valamennyire, annak melegen ajánlom ezt a lehetőséget!

2011. február 13., vasárnap

Ókortudományi Társaság - februári felolvasóülés

Az Ókortudományi Társaság következő felolvasóülésének előadásai:

Schreiber Gábor:
Archaizálás és hellenizálódás. Thébai sírművészet a Kr. e. 3. században

Szabó Miklós:
Elvetélt romanizáció Bibractéban

Időpont: 2011. február 18. (péntek) 17.00
Helyszín: ELTE BTK, Budapest, VIII. Múzeum krt. 4.
A-épület, Kari tanácsterem

Technikai megjegyzések

Mindenekelőtt az egyiptomi eseményekkel kapcsolatban: Mivel blogunk – kezdeti, közös megegyezésünk értelmében – tartózkodik bárminemű politikai állásfoglalástól, nem véletlen, hogy ilyen jellegű bejegyzéseket még akkor sem adunk közre, ha a téma nagyon is foglalkoztat minket és természetesen véleményt is alkotunk a fejleményekről. Az egyiptomi műemlékek helyzetéről, a rongálásokról, fosztogatásokról és az egyes műtárgyak eltűnéséről az események rendkívül gyors változásai miatt továbbra is a hírportálok, és a közösségi oldalak követése a legcélszerűbb. Ilyen fórum például a Facebookon alakult Egyptologists for Egypt csoport.

Érkezett hozzánk egy olyan kritika, hogy az Agyagpap megújult külseje adatletöltési nehézségeket okoz, azaz az oldal sokkal lassabban jeleníthető meg, mint korábban. Érdeklődtem még néhány rendszeres olvasónknál, de ők hasonló problémát egyelőre nem tapasztaltak. Ezúton is kérek mindenkit, hogy kommentben, vagy e-mailben jelezze nekünk, ha nehézségeket tapasztal.

Megkezdtük a linktár revízióját, és sajnos jó néhány linkről kiderült, hogy már nem működik, vagy a mögöttes tartalom új helyre költözött. A folyóiratokat már nagyjából rendbe tettük, de a többi linktár is folyamatos javítgatásra szorul. Ehhez türelmet kérünk, mert egyre gazdagabb adat- és linkbázisunk karbantartása meglehetősen sok figyelmet és időt igényel.

2011. február 11., péntek

Török László akadémiai székfoglaló előadása

Jó ha az ember betéved néha az Egyiptológia Tanszék folyosójára, mert a tanszéki hirdetőtábla mindig hasznos információforrás lehet. Így találtam rá az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályának meghívójára, Török László akadémikus jövő heti székfoglaló előadására, melynek címe A kultúraátvétel értelme. Egy ókori Nílus-völgyi eset.

Az előadás ideje: 2011. február 17. (csütörtök) 15.00
Az előadás helye: MTA Székház, Felolvasóterem
Budapest, V. Roosevelt tér 9. I. em.

2011. február 9., szerda

Egyiptológiai újdonságok

Toby Wilkinson: The Rise and Fall of Ancient Egypt. Random House

Dominique Valbelle - Jean-Michel Yoyotte: Statues égyptiennes et kouchites démembrées et réassemblées. Hommage à Charles Bonnet. Paris

H. Cadell - W. Clarysse - K. Robic: Collection Papyrologica Parisina IPapyrus de la Sorbonne P. Sorb. III, n°70-144Paris

Monika R. M. Hasitzka: Koptische dokumentarische und literarische Texte. De Gruyter

Lise Manniche: Lost Ramessid and Post-Ramessid Private Tombs in the Theban NecropolisCopenhagen

L'Égypte au Musée des Confluences. De la palette à fard au sarcophage. Ouvrage collectif. Lyon

2011. február 8., kedd

Ancient Egyptian Demonology (konferencia)

Ancient Egyptian Demonology: A Comparative Perspective

Bonn, 2011. február 28. - március 1.
Rheinische Friedrich-Wilhelms-Universität Bonn
Institut für Kunstgeschichte und Archäologie
Regina-Pacis-Weg 7 - Übungsraum 4

Válogatás a programból:

Hétfő, február 28.
9.00 Prof. Dr. Ludwig Morenz: Welcome

9.15 Dr. Rita Lucarelli (Bonn University)
Introducing The Ancient Egyptian Demonology Project: a categorization, typology, and classification of the demonic entities in ancient Egypt

(The sources and aim of this project will be further illustrated in the following lectures:)

- 9.30 Prof. Dr. Ludwig Morenz (Bonn University)
Klassifizierungsprobleme der Sakralwelt. Was ist ein nTr ?

- 10.00 Dr. Kasia Szpakowśka (Swansea University)
Practical Demon-Keeping: methods for dealing with hostile demonic entities in ancient Egypt

- 10.45 Dr. Rita Lucarelli (Bonn University)
Apotropaic gods, protective genii or malevolent creatures? Issues of classifications in the world of demons: the vignette of Spell 182 of the Book of the Dead

11.15 Dr. Panagiotis Kousoulis (University of the Aegean)
Apophis and his sister: the demonisation of venomous bites and agents in Egypt and abroad

13.30 Prof. Dr. H-W. Fischer-Elfert (University of Leipzig)
Steckbrief eines nubischen(?) Dämonen - Zu Überlieferung und Natur von Sehaq(eq)

14.00 Judith Weingarten, MA (British School at Athens)
From Egyptian Taweret to 'Minoan Genius': the development of a demon in Minoan Crete

14.30 Anne-Caroline Rendue Loisel (Geneva University)
Exorcism and demons in Ancient Mesopotamia

15.45 Prof. Dr. Heinz-Josef Fabry (Bonn University)
Dämonenglaube im Alten Testament und der Monotheismus - eine Verhältnisbestimmung

16.45 Prof. Dr. Silvana Carotenuto (University of Naples - Orientale)
Isis, Kore, and Cleopatra: Three Sublime Feminine Demons

19.00 Evening Lecture at the Akademisches Kunstmuseum.
Prof. Dr. Klaus Schmidt (Deutsches Archäologisches Institut, Berlin)
The iconic world of Göbekli Tepe - Demons and Monsters of the Stone Age?

Kedd, március 1.

9.00 Prof. Dr. Jacques van der Vliet (Leiden University/ Radboud University Nijmegen)
Engaging the demons in late-antique Egypt

9.30 Dr. Heinz Felber (Köln University)
Only "something acrid and extremely fowl"? Perceptions of good and evil spirits in the Coptic Life of Antony

2011. február 2., szerda

Egyiptom...

Aligha van értelme most másról írni, mint az egyiptomi károkról. Különösen, mivel - amint arra én is utaltam a kettővel ezelőtti bejegyzésben - meglehetősen ellentmondásos információk állnak rendelkezésre, s a köd eloszlatásáért a frissiben régészeti miniszterré kinevezett puhakalapos úr semmit sem tesz, épp ellenkezőleg.

Mai ajánlatunk: Horváth Zoltán egyiptológus kollégám új elemzése a helyzetről, aki - velem ellentétben - szakértőként tud véleményt alkotni.