2008. december 31., szerda

2008 könyvei

Az évvége mindig a visszatekintés, elemzés korszaka is. Arra gondoltam, talán nem érdektelen felsorolni, melyek azok a szakkönyvek, melyek számomra 2008 nagy felfedezettjei. Hogy ne legyen végtelen hosszúságú a lista, a következő kritériumokat állítottam fel:

1. Értelemszerűen ókori keletes témájú legyen.
2. Azon könyvek legyenek, amelyek nem egyszerűen jók vagy tartalmasak, hanem úgymond csettint az ember, hogy ez igen, erre vártam, vártunk.

Ez így még mindig rengeteg, úgyhogy úgy döntöttem, háromra fogok szorítkozni. Ez persze még jobban megnövelte a dolog szubjektívitását - cserébe a könyvek tényleg kiemelkedőek. A most következő sorrend nem rangsor!

1. Jörg Klinger: Die Hethiter. München, Beck, 2007. Mint látható, ez valójában még tavalyi könyv, de csak most jutottam hozzá. A Beck-kiadó Wissen sorozatáról, melybe ez is tartozik, egyszer már írtam lelkesülten (lehet, hogy még fogok is): rövid - 128 oldalas - kötetek, melyek megírására vezető szakembereket kérnek fel (a Királyok Völgyéről szóló kötetet például Erik Hornung írta). Klinger munkája szinte tökéletes, igazi hiánypótló - németül naprakészen "csak" a bonni kiállításkatalógus érhető el, amely azért némileg más műfaj (és persze sokkal drágább) - rendkívül olvasmányos és bátran ajánlható nem csak szakembereknek, hanem laikusoknak is (például jó ötlet lenne lefordítani magyarra), sőt, mindazoknak, akik rokon területeken dolgoznak (például egyiptológusok, mykénológusok, stb.) és egy rövid, de gondos áttekintésre van szükségük a hettitákról.

2. Alwin Kloekhorst: Etymological Dictionary of the Hittite Inherited Lexicon. Leiden, Brill, 2008. Elismerem, elég elrettentő a címe, s mindenki azonnal az indogermanisták * mögötti, érthetetlennek tűnő tartományára asszociál. Ez részben igaz is, a kötet egyik hatalmas erénye, hogy felváltja a félig kész és nem túlzottan megbízható hettita etimológiai szótárakat (a Tischler-féle HEG-et és a Puhvel-féle HED-et), továbbá lefekteti a hettita történeti nyelvtan alapjait - önmagában ezért és monumentalitása miatt is csettint az olvasó (ez eredetileg egy doktori disszertáció!). Csakhogy ez nem minden: Kloekhorst egy kiváló hettita filológus is és számos szócikk rendkívül fontos, új megfigyeléseket tartalmaz az adott hettita (sőt olykor luvi) szavak jelentése, ill. alaktana területén - olyanokat, melyet az idevágó szótárak nem tartalmaznak vagy figyelmen kívűl hagynak (itt nem utolsósorban a hettita igék meglehetősen bonyolult és idővel változó ragozási osztályairól van szó). Vagyis nem csupán a történeti nyelvészeknek megkerülhetetlen, hanem bizony sokszor egy-egy hettita szöveg fordításához is.

3. Maciej Popko: Völker und Sprachen Altanatoliens. Wiesbaden, Harrassowitz, 2008. Aki már foglalkozott az ókori Anatólia történetével bármilyen aspektusból, tapasztalhatta, hogy Anatólia etnikai-nyelvi képe minden korszakban meglehetősen összetett (és sokszor kifejezetten problematikus). Óriási szükség volt egy bevezető könyvre, amely gyors áttekintést nyújt erről (beleértve a problémákat is), nem csak a leendő hettitológusoknak, de a szomszédos tudományok (ismételten: egyiptológia, klasszika-filológia, stb.) képvselőinek is. Popko - aki egyébként már írt egy hasonló, szintén igen színvonalas könyvet Anatólia ókori vallásrairól - igen magas színvonalon oldotta meg a feladatot, mégha eléggé sok pontatlanság maradt is benne (az én ízlésemnek kicsit túl sok). Emiatt egy oktató instruálása mindenképp kell a kötet mellé, de ettől függetlenül őszintén örülök a kötet megjelenésének és bizonyosan nagy karriert fog befutni tankönyvként.

2008. december 29., hétfő

Mégegyszer Kuttamuwa sztéléjéről

Épp a napokban beszéltem át egy tbiliszi diákommal Kuttamuwa sztéléjét, és ő volt az, aki felhívta a figyelmem arra a bombasztikus megfogalmazásra, amit a chicagoi egyetem közleménye használt miszerint „ez az első írott emléke annak, hogy e régió lakossága egy testtől független lélekben hitt”.

Ez természetesen nonszensz. A hettiták és luvik már jóval Kuttamuwa sztéléje előtt egy testtől független lélekben hittek: hettitául ištanzan-, luviul (VAS/COR)á-tara/i- (a több kutató által szorgalmazott hettita atteš szó téves olvasaton alapul; a luvi szó esetén figyelemreméltóak a determinatívumok: a ‘edény’, ill. ‘szív’). A halál után a test helyetti akkant- (kb. halotti szellem) pedig továbbra is rendelkezik ezzel a lélekkel (a királyoknál ez amúgy sem volt gond, mert ők istenekké váltak, akiknek természetesen volt ištanzan-juk). A hettita lélekfogalom ugyanakkor eltért a miénktől, mert lelke nemcsak az embereknek, hanem az állatoknak, növényeknek, sőt bizonyos élettelen tárgyaknak is volt.

Az „újhettita” miliőben sem szokatlan a Kuttamuwa-féle sztélé: a KARKAMIŠ A4d felirat (X./kora IX. sz.) egy oroszlánpáron nyugvó trónon ülő istenségé, amelyet a felirat Átrisuhinak, ‘Suhi (király) lelke’-ként azonosít.

Átnézve azonban a sztélét kiadók különböző nyilatkozatait, rögtön hangsúlyozni kell, hogy a kifogásolt bombasztikus megállapítás egyáltalán nem tőlük származik, ez mindössze az OI tévedése.

Sajnos azonban a kutatók sem makulátlanok: nyomatékosan hangsúlyozták többször, hogy itt a sémi és indoeurópai hagyományok keveredéséről van szó (hogy ti. a hamvasztást biblikus körökben elutasították). Ez teljes képzavar. Nem beszélhetünk „indoeurópai” hagyományokról, amikor minden érintett nép máshogy kezelte e kérdést, s különben sem túlzottan adekvát egy „újhettita” állam arámi sztéléjét indoeurópai szemszögből magyarázni. Az azonban fontos kérdés, hogy e korszakot megelőzően, melyből ezen államok is kinőttek, mi volt a gyakorlat. A Hettita Birodalom – ugyanis erről lenne szó – gyakorlata azonban vegyes volt. Noha az uralkodókat hamvasztották; hantolásos („csontvázas”), ill. hamvasztásos temetkezés egyaránt előfordult, amint Osmankayası vagy Ilica hettita temetői mutatják, vagyis nem beszélhetünk egységes indoeurópai, hettita vagy luvi hagyományról. Voltak, akik így csinálták, voltak, akik úgy.

Világhálós kritikák

Két érdekes könyvről jelent meg nemrégiben kritika, melyek a világhálón is hozzáférhetőek:

1. Daryn Lehoux: Astronomy, Weather and Calendars in the Ancient World. Parapegmata and Related Texts in Classical and Near Eastern Societies. CUP, 2007. A kritika itt:
BMCR 2008. 12.28 (Y. Cvi Langermanntól).

2. Christine Proust: Tablettes mathématiques de Nippur 1-2. Varia Anatolica 18. Paris, 2007. A kritika itt: Aestimatio 5 (2008) 23-33,
pdf-ben, hyperlinkes pdf-ben. A szerző D. J. Melville.

2008. december 28., vasárnap

Egy ERC-pályázat nyertese: Reconstructing Ancient (Biblical) Israel

Az itthoni kutatókat sem hagyta hidegen a European Research Council pályázata, amellyel igen magas támogatást lehetett nyerni - de csak igen komoly programokra. Nagy örömömre a ERC egy ókori keletes pályázatot is támogatott, mégpedig Israel Finkelsteinét. Minthogy a pályázat absztraktja immár több helyütt is olvasható, én is közzéteszem, mivel roppant tanulságos - nemcsak módszertani szempontból, hanem abból a szempontból is, hogy megmutatja, milyen kaliberűnek is kell lennie egy nyertes ERC-pályázatnak.

Reconstructing Ancient (Biblical) Israel:The Exact and Life Sciences Perspective

The study of Ancient Israel's texts (the Hebrew Bible), material culture and history has been a keystone of European scholarship since the Enlightenment. Biblical exegesis and archaeology contributedimpressively to our understanding of Ancient Israel. Yet, in certain areas conventional research has reached a stalemate. With very few real-time historical records, with the biblical testimony written along time after the events described (if not mythical) took place, and with the strong theological agenda of both the original authors and some modern scholars, reconstructing the world of Ancient Israel is a complex matter.The exact and life sciences are not restricted by these preconceptions and are able to reveal data that is not visible to the naked eye. Advances made in the last decade in archaeological science show that this is the wave of the future. The novelty in this proposal is to deploy an arsenal of 10 research tracks from the exact and life sciences in order to better understand Ancient Israel:

A. The time of Ancient Israel: A1. Radiocarbon: correlating the chronology of Ancient Israel with neighboring lands.
B. The genesis of Ancient Israel: B1. Human genetics and paleodiet. B2. Geo-archaeology: tracking the subsistence economy of AncientIsrael. B3. Palynology: relating paleoclimate to settlement oscillations.
C. The life of Ancient Israel: C1. Ceramic petrography: reconstructing trade patterns. C2. Metallurgy: tracking technological advances.
D. The mind of Ancient Israel: D1. Daily mathematics of dimensions: pottery and architecture. D2. Epigraphy: the use of advanced computational methodologies (e.g., artificial intelligence algorithms) in the study of writing in Israel and Judah.
E. The identity of Ancient Israel: E1. Residue analysis of pottery vessels, and E2. Archaeo-zoology; both aim at elucidating diet, foodways and possibly identity boundaries.

This project has the potential to revolutionize the study of Ancient Israel. Such a broad research plan in the realm of archaeology and the sciences, focused on a single period/theme, has never been conducted anywhere. The project will be directed by Israel Finkelstein and Steve Weiner, with the help of Shirly Ben Dor and Yuval Gadot. The different tracks of the project will be carried out by Elisabetta Boaretto, Alexander Fantalkin and Eliezer Piasetzky (radiocarbon); Ruth Shahack-Gross (geoarchaeology); Thomas Litt, Frank Neumann and Mordechai Stein(palynology); Yuval Goren (ceramic petrography); Naama Yahalom and Adi Eliyahu (mettalurgy); Yitzhak Benenson and Elena Zapassky (daily mathematics); Nathan Intrator, Eli Piasetzky, Benjamin Sass and Arie Shaus (epigraphy); Dvora Namdar (residue analysis). The project will support additional post-doctoral researchers and Ph.D. students.

Új könyv a Kerkenes Dağ-i monumentális művészetről

Kerkenes Dağ az egyik legfurcsább anatóliai lelőhelyek egyike. Nagyméretű (több, mint 2,5 négyzetkilométer), újonnan alapított kappadókiai városról van szó, amelynek gyakorlatilag teljes élettartama összesen mindössze nagyjából fél évszázadot fog át, kb. az i. e. VI. sz. első felét. Az ásató, Geoffrey D. Summers (METU/ODTÜ, Ankara) sokáig az anatóliai méd uralom emlékének tartotta, mígnem nagy meglepetésére a kutatás előrehaladtával phryg anyagi kultúrájú város bontakozott ki, phryg nyelvű feliratokkal. Ezen túl bármi biztosat mondani a település történeti kontextusáról meglehetősen nehéz: bár az ásató ragaszkodik ahhoz, hogy e város azonos lenne Pteriával, ezt sokan kétkedve fogadják (magánvéleményem szerint pedig ez az azonosítás pusztán Hérodotos egy szöveghelyének félrefordításán alapszik - de erről majd más fórumon).

Az ásatás a természettudományos eszközök lehető legszélesebb tárát vetette be, így már az első kapavágás előtt rengeteg minden tudható volt a településről. Lassan, de biztosan megindult a leletek publikálása is: Kerkenes Dağ Special Studies címen új sorozatot indított a chicagoi OI, melynek első kötete vehető most kézbe, amely a palota-komplexum bejáratánál fellelt nagyplasztika-töredékeket, elsősorban egy uralkodószobrot és a feltehetőleg hozzá kapcsolódó reliefdíszes platformot mutatja be, az utóbbin futó phryg feliratokkal is (tehát az ún. Kappadókiai Kapunál talált sztélék nem szerepelnek benne!). A könyv az ásató bevezetője mellett a töredékek katalógusát és értelmezését tartalmazza, rajzokkal és fényképekkel rendkívül részletesen és gazdagon illusztrálva. Külön felhívnám a figyelmet az uralkodó szobrára, melyet számos darabból rekonstruáltak: amikor tavaly szerencsém volt eljutni Kerkenes Dağ-ra, kollégáimmal bebocsátást nyertünk a restaurátor műhelyébe is és igen mély benyomást gyakorolt ránk, hogy milyen látszólag nagyon amorf kövekből lehet(ett) e szobrot - és az emlegetett sztéléket - összeállítani.

A könyv adatai (minthogy OI kiadvány, pdf-ben letölthető!):
Catherine M. Draycott - Geoffrey D. Summers: Sculpture and Inscriptions from the Monumental Entrance to the Palatial Complex at Kerkenes Dağ, Turkey. OIP 135. Chicago, 2008.

A kötetben ugyan szerepelnek az emlegetett phyrg feliratok, alapvető kiadásuk azonban itt található meg (sajnos online nem): Claude Brixhe - Geoffrey D. Summers: Les inscriptions phrygiennes de Kerkenes Dağ (Anatolie Centrale). Kadmos 45 (2006) 93-135.

Érdemes felkeresni az ásatás példamutatóan információgazdag honlapját is, ahol számos fotó és rekonstrukciós rajz is elérhető. Link alant a Törökország rovatban.

A mellékelt (saját) fotón az ún. Kappadókiai Kapu egy részlete látható.

2008. december 27., szombat

Online agyagtáblák Amszterdamból

Az amszterdami Vrije Universiteit digitálisan feldolgozta (azaz számos szögből lefényképezte, ill. a megfelelő szakirodalommal kiegészítette) és a világhálón közzétette a Van der Meer-Cools gyűjtemény 49 agyagtábláját, egy téglafeliratát és további 93 ókori keleti tárgyát. Bővebb információ a gyűjteményről, linkekkel a böngészéshez itt.

Fs. Finkelstein

Az ókori Izrael története, különösképp régészete és kronológiája iránt érdeklődőknek nem kell bemutatni Israel Finkelsteint, a vezető izraeli régészek egyikét (magyarul N. A. Silbermannal közösen írt ismeretterjesztő munkájuk, The Bible Unearthed jelent meg mint "Biblia és régészet. Az ókori Izrael történelmének két arca" 2003-ban az egyik legkatasztrófálisabb itthoni könyvkiadónál, a Gold Booknál). Erősen leegyszerűsítve: ő azon izraeli régészek egyik vezéralakja, akiknek nem az a célja, hogy a kiásott leletekkel a bibliai elbeszéléseket igazolják (hamarosan lesz egy bejegyzés a friss, vihart kavaró Khirbet Qeiyafa-i leletekről, ott majd visszatérek erre a kérdésre).

A Brillnél jelent meg a napokban a Festschriftje, melynek tartalma a következő (a honlapon sajnos nincs rajta):

Urban Land Use Changes on the Southeastern Slope of Tel Megiddo during the Middle Bronze Age (Eran Arie)

The Appearance of Rock-Cut Bench Tombs in Iron Age Judah as a Reflection of State Formation (Alexander Fantalkin)

Trademarks of the Omride Builders? (Norma Franklin)

Continuity and Change in the Late Bronze to Iron Age Transition in Israel's Coastal Plain: A Long Term Perspective (Yuval Gadot)

Permanent and Temporary Settlements in the South of the Lower Besor Region: Two Case Studies (Dan Gazit)

The Socioeconomic Implications of Grain Storage in Early Iron Age Canaan: The Case of Tel Dan (David Ilan)

A Re-analysis of the Archaeological Evidence for the Beginning of the Iron Age I (Yitzhak Meitlis)

Reassessing the Bronze and Iron Age Economy: Sheep and Goat Husbandry in the Southern Levant as a Model Case Study (Aharon Sasson)

Settlement Patterns of Philistine City-States (Alon Shavit)

Levantine Standardized Luxury in the Late Bronze Age: Waste Management at Tell Atchana (Alalakh) (Amir Sumaka'i Fink)

Desert Outsiders: Extramural Neighborhoods in the Iron Age Negev (Yifat Thareani-Sussely)

A Message in a Jug: Canaanite, Philistine, and Cypriot Iconography and the "Orpheus Jug" (Assaf Yasur-Landau)

2008. december 24., szerda

Boldog Karácsonyt!

Blogunk minden Kedves Olvasójának szakkönyvekben, lakomákban és szeretetben gazdag Boldog Karácsonyt kívánunk!

Egedi Barbara és Simon Zsolt

2008. december 21., vasárnap

Új könyv a hettita történelemről

A franciák párhuzamos univerzumában befejeződött a Jacques Freu és Michel Mazoyer által írott háromkötetes hettita történelem sorozat a most megjelent kötettel, amely a kádesi csata utáni korszakot taglalja a Birodalom összeomlásáig:

Apogée du Nouvel Empire Hittite. Les Hittites et leur histoire. KUBABA. L'Harmattan, 2008.

További információ itt.

Új könyv: jog és vallás

Recht und Religion
Menschliche und göttliche Gerechtigkeitsvorstellungen in den Antiken Welten

Herausgegeben von Rollinger, Robert / Barta, Heinz / Lang, Martin.
Wiesbaden, Harrassowitz, 2008.
A kötet egy 2006-os innsbrucki konferencia esettanulmányait tartalmazza, az ókori Kelet, Egyiptom és a klasszikus Görögország világából. Részletes leírás itt, tartalomjegyzék itt.

2008. december 20., szombat

Orion és Nemrut hegye

Különféle részben kívánatos, részben egyáltalán nem kívánatos okokból nem volt időnk felrakni a blogra bejegyzéseket, amint Olvasóink is láthatták. De igyekszünk pótolni, van mivel. E bejegyzés tárgya nem valami ezotéria, hanem némi esztétikum: a NASA-nak van egy sorozata, "A nap csillagászati képe" címmel. A december 16-i kép az Orion csillagképet ábrázolja, a Nemrut Dağ felett. Az egyiptológusoknak pedig ott van rajta a Szíriusz is. Itt nézhető meg.

2008. december 12., péntek

Kuttamuwa sztéléje – egy új arámi felirat „újhettita” miliőből

Zincirli lelőhelye az egyik legnevezetesebb „újhettita” utódállam, Sam’al (másképp Y’DY) székhelye volt. Az idézőjel használata itt kétszeresen is indokolt: nem elég hogy az ún. „újhettita” államok luvik voltak (a luvik a hettiták közeli rokonai egyébként), ezen államok egy jelentékeny része különböző időpontokban el is arámiasodott. E hagyományok szétszálazása, sőt azonosítása nem mindig egyszerű, de annál izgalmasabb, és az elmúlt években – a bővülő forrásanyagnak köszönhetően – új lendületet is vett. E városok egyik legjellegzetesebb példája Zincirli, vagyis korabeli nevén Sam’al, amely ugyan eredetileg szintén luvi település volt, de igen korán, a X. század végére arámivá lett, ugyanakkor például az uralkodó elit nagy része továbbra is luvi személyneveket használt (ld. az olyan királyokat mint Panamuwa és Kulamuwa).

Zincirli lelőhelya a nagy klasszikus német ásatások közé tartozik (Felix Ritter von Luschan, hat évad 1888 és 1902 között). 2006 óta folynak az újraindított ásatások David Schloen (OI, Chicago) vezetésével. A 2008. évi kampány során került elő in situ a bejegyzés tárgyát képező halotti sztélé, mégpedig egy halotti kápolnává átalakított konyhából (helyszín: északi Alsóváros, Area 5). A kápolna valószínűleg a sztélé tulajdonosának házához tartozott. A sztélé a kis helyiség sarkában állt, és áldozati étel, ill. edények maradványai vették körbe. A sztélé az i. e. VIII. sz.-ból származik, a datálás alapja a feliratban említett Panamuwa király: ilyenből kettőt ismerünk, az első 790-750k. uralkodott, a második 743-733/732 között említtetik. A sztélé súlya 800 font, 3 láb magas, 2 láb széles.

A halotti sztélén egy relief és egy 13 sorból, ill. 202 betűből álló felirat található. A relief a sztélé állíttatóját ábrázolja, amint egy étellel és itallal megrakodott asztal előtt ül. A felirat egy nyugati sémi dialektusban íródott, melynek elolvasását nagyban megnehezíti, hogy a daleth és a rés betűk nem különböztethetőek meg. Az eddig előkerült sam’ali (király)feliratok az arámi nyelv egy helyi dialektusában íródtak (amit épp ezért sam’alinak hívnak), ám ez a felirat, bár nagyon közel áll hozzá, mégis eltér nyelvileg. A szöveget kiadó kutató (Dennis Pardee) előzetes javaslata, hogy Sam’alban két rokon nyelvjárást beszéltek volna, a királyfeliratok és az alsóbb osztályok nyelvét. Ez inkább persze azt jelentené, tenném hozzá, hogy szociolektusokkal állunk szemben – amely állítás persze további vizsgálatokat igényelne.

A feliratban Ktmw (a kiadó szerint Kuttamuwa) elmondja, hogyan állíttatta fel a sztélét és milyen áldozatokat rendelt a különféle isteneknek (melyből jól kirajzolódik egy helyi panteon) valamint saját lelkének, mely a sztélében található (!): lnbšy zy bn$b zn. Ez a mondat, pontosabban tényleges jelentése nagy vihart kavart, mely természetesen lezáratlan. Ugyanígy vita tárgyát képezi a feliratban említett istenek pontos azonosítása (és összevetésük a más sam'ali feliratokból, ill. a régészeti anyagból ismert panteonnal).

A sztélé jelenleg a gaziantepi múzeumban van, publikálását 2009-re várják.

Fotó a sztéléről és alaprajz a lelőhelyről itt található.

A sztélé szövegének átírása itt található.

A sztélé szövegének előzetes fordítása itt található.

Az Archaeology cikke itt olvasható.

Beszámoló arról a konferenciáról, ahol a kutatók bemutatták leletüket.

Új könyv a III. Ur-i dinasztiáról

Steven J. Garfinkle - J. Cale Johnson (eds.).
The Growth of an Early State in Mesopotamia: Studies in Ur III Administration.
Proceedings of the First and Second Ur III Workshops at the 49th and 51st Rencontre Assyriologique Internationale, London July 10, 2003 and Chicago July 19, 2005.
Biblioteca del Próximo Oriente Antiguo 5. Madrid 2008

Tartalomjegyzék:
I. The corpus of Neo-Sumerian tablets: an overview (M. Molina);
II.Was the Ur III state bureaucratic? Patrimonialism and bureaucracy inthe Ur III Period (S.J. Garfinkle);
III. Of kings and cups (C.Fischer);
IV. "To everything there is a season, turn, turn, turn" (T.Sharlach);
V. Day dates in texts from Drehem (W.W. Hallo);
VI. The"messenger texts" from Girsu (P. Mander);
VII. The Umma "messenger texts" (F. D'Agostino);
VIII. Distribution géographique et organisation administrative des équipes agricoles de la province d'Umma (N. Vanderroost);
IX. The workforce at Umma: some new questions (B. Studevent-Hickman);
X. Bezeichnungen der Arbeitskräfte in Umma der Ur III-Zeit (N. Koslova);
XI. The Ur III metal loans from Ur (M.Widell);
XII. Rest in pieces. The archive of Igibuni (K. De Graef).

Új folyóirat az afroázsiai nyelvészetről

A méltán hírneves leideni Brill kiadó új, lektorált folyóiratot indít útjára, melynek témája az afroázsiai nyelvészet, címe pedig Brill's Annual of Afroasiatic Languages and Linguistics. Az első kötet 2009 novemberében jelenik meg, az abba a kötetbe szánt írások beküldési határideje 2009. március 1. További információ (beleértve a szerzői útmutatót is) itt található. A magam részéről csak annyit tennék hozzá, remélem, e folyóirat is hozzájárul ahhoz, hogy az afroázsiai nyelvészet is kinőjjön a gyerekcipőből és legalább módszertanilag elérje azt a szintet, ahol az indoeurópai nyelvészet áll - több mint százharminc éve.

2008. december 11., csütörtök

CRIPEL 27 (2008) - Tartalom

A CRIPEL (Cahier de Recherches de l'Institut de Papyrologie et d'Égyptologie de Lille) Supplément kötetéről már szóltam korábban, de most értesítést kaptam a folyóirat 27. számának megjelenéséről. Idemásolom a tartalomjegyzéket.

Amazones et déesses guerrières
Jacques Boulogne, Didier Devauchelle et Myriam Hecquet (éd.)

Didier Devauchelle : Avant-propos
Constantin Bobas : Des Amazones et autres guerrières dans le Roman d’Alexandre. Formes
mythifiées à variations d’intensité
Jacques Boulogne : Sauromates et Amazones. Ethnologie et médecine
Alain Deremetz : Camille dans l’Énéïde
Jacqueline Fabre-Serris : Comment parler des Amazones ? L’exemple de Diodore de Sicile et
de Strabon
Friedhelm Hoffmann : Warlike Women in Ancient Egypt
René Lebrun : Déesses guerrières et archétypes amazoniens dans le monde hittite
Marion Muller : Les Amazones vues par les Grecs : de l’imaginaire à la représentation
Dominique Parayre : Les Amazones et leurs prototypes orientaux : enquête sur le « Croissant
fertile » aux époques historiques
Judit Törzsök : À quel dieu la déesse guerrière est-elle associée?

Notes égyptiennes

Bernard Boyaval
Notes épigraphiques grecques :
I. L’épitaphe de Marcellus
II. Oro" en Égypte
III. Sur une rencontre de mots
IV. Une suggestion onomastique
V. L’épigramme funéraire du médecin Evandros (Lambèse en Numidie)
VI. Une épigramme funéraire de Thessalonique
VII. Eugeneia pinuth te
VIII. La mort amère
IX. L’importance d’un kai
X. Sunoiko"
XI. Sur une épitaphe métrique de Smyrne
XII. MoirΔoloh kathgagen ei~ aidao
XIII. Eteqhn upo ghn
XIV. L’épitaphe de l’Éthiopien Épitynchanon
XV. Sur un infinitif à valeur impérative
XVI. Sur une traduction

Bernard Boyaval : Le rapport d’Ammons à Tatianos
Hélène Virenque : Saft el-Henneh aux époques tardives : remarques sur la métropole et les
sanctuaires de la XXe province de Basse Égypte

2008. december 10., szerda

ÓT programok decemberben

Néhány előadásra szeretném felhívni olvasóink figyelmét, melyek között biztosan mindenki talál magának kedvére valót. Időrendben először az Ókortudományi Társaság rendkívüli felolvasó ülése lesz december 16-án kedden (du. 5 órakor) Mark Geller Lingua Franca in Late Antiquity című előadásával.
December 19-én pénteken a rendes, havi felolvasó ülés első előadója Niederreiter Zoltán, előadásának témája Nergal-eres, egy asszír főméltóság "szent áldozata(i)" i.e. 775-ben. Egy Assur városából ismert fogadalmi felirat (Ass 10274) értelmezése. A második előadás Böröczki Tamás: Platóni mesteremberek. Névalkotás és "utánzás" a Kratüloszban.
Mindkét esemény délután 5 órakor kezdődik, de figyelem, a helyszín különböző: Mark Geller előadása a Múzeum krt. 4/A épületének dékáni tanácstermében (I. em.) lesz, míg a pénteki ÓT ülés a szokásos helyen, a földszinti tanácsteremben.

2008. december 8., hétfő

Ancient Egypt Magazine 51

Megjelent az Ancient Egypt Magazine 51. száma (December 2008/January 2009), melynek tartalomjegyzéke ezen a linken megtekinthető. A "címlapsztori" a nemsokára kiállításra kerülő restaurált Nebamun falfestményekkel foglalkozik (Richard Parkinson tollából). A British Museum új galériájának januári nyitásáról már mi is szóltunk korábban.
Mint mindig, a magazin egy korábbi száma most is ingyen letölthető a honlapról (October/November 2006).

2008. december 6., szombat

Szárazság a keleti Mediterráneumban

Nemrégiben egy érdekes hírt közölt egy fizikus honlap, a Physorg.com. Egy amerikai és izraeli geológusokból álló csoport geokémiai analízissel vizsgálta meg a Jeruzsálem-közeli Soreq barlang cseppköveit, melyekből arra a következtetésre jutottak, hogy i. sz. 100 és 700 között az átlagosnál jóval szárazabb, csapadékszegényebb klíma uralkodott, legalábbis ebben a földrajzi régióban. Arra is felhívták a figyelmet, hogy ez egybeesik a térségbeli római, ill. bizánci uralom gyöngülésével, mégha ezen egybeesésnek nem is biztos, hogy van jelentősége (a cikk címe persze jóval bombasztikusabb, mint a kutatók nyilatkozata). A cikk itt olvasható, és a publikáció egy bizonyos Quaternary Research c. folyóiratban fog megjelenni.

Egy-két kommentár, hangos gondolkodás jelleggel: természetesen az említett hatszáz év története rendkívűl változékony, egyáltalán nem homogén, egységként kezelni naivitás, ezért még maga az egybeesés sem létezik. Iustinianus korát például nehéz lenne hanyatlásként jellemezni, s költséges háborúi inkább megroppanthatták a bizánci gazadaságot, mint mondjuk egy szárazság. Ugyanakkor egy szárazabb, csapadékmentesebb periódusnak komoly következményei lehettek. Azt is tudjuk, hogy a korai Bizánc anatóliai részében (tehát kb. V-VI. sz.) komoly éhínségek, járványok voltak, komoly demográfiai következményekkel (melynek etnikai hozadékát mindmáig nem vizsgálták érdemben). Persze egy ilyen periódus következményeinek feltárása rendkívül sok, hosszadalmas és aprólékos kutatást követel még, kezdve mondjuk a településszerkezet esetleges változásaival. További fontos - és nem elhanyagolandó szempont - hogy földrajzilag ez a száraz periódus mekkora területeket érintett? Példának okáért Egyiptomot (a római világ kiváló gabonaforrását) érintette-e? A kutatók maguk is tisztában vannak e problémával és vizsgálataik folytatásában e kérdésre is megpróbálnak válaszolni. Mindesetre felettébb gondolatébresztő e vizsgálat.

2008. december 5., péntek

Szimpózium Itamar Singer tiszteletére

Az ókori keleteseknek nem kell bemutatni Itamar Singert: az édesapja révén kolozsvári családból származó, de még gyerekkorában kivándorolt (s így magyarul már csak néhány szót tudó) izraeli kutató a hettiták, Ugarit és az Amarna-kor egyik legkiválóbb ismerője, szövegkiadásai, tanulmányai megkerülhetetlenek, s nem utolsósorban neki köszönhető a tel-avivi hettitológiai iskola létrejötte, amely egyedülálló Izraelen belül és kiemelkedő a nemzetközi hettitológiában (csak két név onnan: Yoram Cohen és Jared L. Miller). Nyugdíjazása alkalmából 2008. december 29.-én kis szimpóziumot tartanak, mely ugyan nagyrészt Itamar Singerről fog szólni (khm...), de lesz tudományos előadás is. Honlap hiányában íme a program:

The Department of Archaeology and Ancient Near Eastern Cultures
The Sonia and Marco Nadler Institute of Archaeology and the Faculty of Humanities,Tel Aviv University take pleasure in inviting you to

A Symposium in Honour of Itamar Singer,
on the Occasion of his Retirement:

"Anatolia and the Levant"
Monday, 29th of December 2008, at 4 PM
The Cymbalista Synagogue and Jewish Heritage Center
Tel Aviv University Campus
Moderator: Yoram Cohen

Shlomo Bunimovitz: Welcoming Remarks
Assaf Yasur-Landau: The Word and the Sherd: Itamar Singer and the Historical Contextualization of the Canaanites and the Philistines
Amir Gilan: The Search for the Truth about the Past: The Historical Scholarship of Itamar Singer
Yitzhaq Feder: The Ritual Use of Blood in Hittite Texts and in the Old Testament
Jared Miller: The History of Syria in and after the Amarna Period in Light of Newly Reconstructed Hittite Tablets
Gernot Wilhelm: Syro-Hurrian Language and Culture at the Hittite Royal Court
Itamar Singer: Closing Remarks

Két új nyelvtan

Vagy legalábbis valami afféle...
A címekre kattintva a kiadó honlapján további információk olvashatók a könyvekről:
G.E. Sterling: Coptic Paradigms. A Summary of Sahidic Coptic Morphology. Leuven: Peeters, 2008.
Dieter Kurth: Einführung ins Ptolemäische. Eine Grammatik mit Zeichenliste und Übungsstücke. Teil 2. Hützel: Backe Verlag, 2008 (december közepére várható)

2008. december 4., csütörtök

ZÄS 135 (2008)

Fogalmam sincs hogy miért, de a Zeitschrift füt Ägyptische Sprache und Altertumskunde 135 (2008) számában megjelent cikkek ingyen letölthetők erről a honlapról pdf formátumban. Hogy mik vannak!

2008. december 3., szerda

Beszámoló a kairói Intercultural Contacts... konferenciáról

Minthogy az Intercultural Contacts... konferenciának sajnos nem volt magyar résztvevője, nem tudunk első kézből hírt adni felőle, és azok a beszámolók, amiket eddig láttunk, eléggé rövidkék voltak. Az Al-Ahram Weeklyben azonban most megjelent egy viszonylag részletes beszámoló, itt elolvasható.

Ui. A cikkben szereplő "Eell Al-Yahudiay" alatt a Tell el-Yahudiya áru értendő.

Új könyv az óasszír korról (Gs. Garelli)

C. Michel (ed.): Old Assyrian studies in memory of Paul Garelli. Old Assyrian Archives, Studies 4. (PIHANS 112), 2008. € 46,64

A kötetben szereplő tanulmányok:

A group of metal vessels from Kārum Kültepe/Kaneš (Kutlu Emre)
A Hittite God from Kültepe (Fikri Kulakoğlu)
Material Culture and the Middle Ground in the Old Assyrian Colony Period (Stephen Lumsden)The Archives of Eddin-Aššur son of Ahiaya (Veysel Donbaz)
A Letter to Ilī-Alum and Iddin-Aššur (Ayşe Karaduman)
Vier Altassyrische Texte (Burkhart Kienast)
Archives and Filing Systems at Kültepe (Mogens T. Larsen)
Seals Cappadocia and the Eastern Mediterranean (Dominique Collon)
Wer war Tarâm-Mari? (Karl Hecker)
A rubā'um Letter Sent to Kārum Kaneš (İrfan Albayrak)
Six Documents Containing Decisions by the City Assembly and Kārum Kaneš (Murat Çayır)
A List of Eponyms from Kültepe (KEL D) (Cahit Günbattı)
Observations on Land Use and Agriculture in Kaneš (Jan Gerrit Dercksen)
The Old Assyrian verb atawwum "to speak" and related issues (Bert Kouwenberg)
Bemerkungen zu kt 98/k 118 und den Texten aus den Grabungen des Jahres 1998 am Kültepe (Guido Kryszat)
Les Assyriens et les esprits de leurs morts (Cécile Michel)
Communication in the Old Assyrian Trading Society by Caravans, Travelers and Messengers (Klaas R. Veenhof)

Könyv (és kritika) az Akhaimenida - hellenisztikus átmenetről

A következő, felettébb izgalmas tanulmányokat magában foglaló munkáról rövid kritika jelent meg a Bryn Mawr Classical Review hasábjain:

Pierre Briant, Francis Joannès (ed.), La transition entre l'empire achéménide et les royaumes hellénistiques. Persika, 9. Paris: De Boccard, 2006.

A kritika (benne a részletes tartalomjegyzékkel) itt olvasható.

Ehhez kapcsolódó hír, hogy mivel a BMCR-kritikák blog formában is figyelemmel követhetőek, ezért oldalvást belinkeltem e blogot.

2008. december 2., kedd

Bezár a berlini Altes Museum

Hát igen, még egy múzeum zárja be kapuit, méghozzá nem is akármilyen múzeum! Eddig az ún. Múzeumszigeten található Altes Museum adott (átmenetileg) otthont az állandó egyiptomi kiállításnak Berlinben. (Több mint két éve írtam egy kis beszámolót a gyűjteményről az Ókorblogon.) Február 22-én azonban bezárulnak a kapuk, mivel a kiállítást elő kell készíteni a költözésre a felújított, kibővített Neues Museum-ba. Október közepéig kell várni az újranyitásra, úgyhogy szakmai kirándulást addig nem érdemes tervezni Berlinbe! Persze megéri a várakozás: sokkal tágasabb és megfelelőbb környezetben lesz látogatható ez a páratlan gyűjtemény. További infók itt olvashatók.
Egyetlen tárgy kerüli el a féléves bedobozolást, és ez nem meglepő módon Nefertiti mellszobra lesz. Kétségtelen, hogy sokan csupán ezért az egy "találkozásért" térnek be a múzeumba, és ezeknek a látogatóknak nem lehet csalódást okozni. De elképzelhető, hogy a berliniek egyfajta szimbólumként is tekintenek e tárgyra, amely egymagában is méltóságteljesen jelzi, micsoda kincsek várják a raktárakban, hogy ismét megmutathassák magukat a világnak.