2012. június 3., vasárnap

Gyorshír: RAI-program

Elérhetővé vált a leideni, 58. RAI előzetes programja. Külön felhívnám a figyelmet a műhelyekre (például II. évezredi kronológia; új felfedezések Irakban; óhettita), amelyek, úgy tűnik, a konferencia erősségét fogják adni.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

és hol vannak a magyar előadók...?

Simon Zsolt írta...

Otthon. A RAI tematikus, és gondolom nem mindenkit hozott lázba a téma (például engem sem). Ráadásul vannak olyanok is (mint pl. én), akik inkább a tematikailag jobban fókuszált konferenciákat kedvelik.

Simon Zsolt írta...

És még egy körülmény. Tessék kiszámolni, mennyibe kerül egy ilyen konferencián részt venni (ez ugyanis saját zsebből megy) és hozzáadni azt, hogy ma az aktív ókori keletesek többsége pályakezdő fiatal, ennek megfelelő, egyelőre forintban mért fizetéssel

Simon Zsolt írta...

És a legfontosabb dolgot nem is említettem: a RAI esetén most már hosszú években mérhető, amíg megjelennek a konferencia aktái (nagyjából négy év), így viszont az egész teljesen értelmetlenné válik. Szóval ki lehet menni sok pénzért, egy nem eléggé tematikus konferenciára, hogy utána fél évtizedig semmi szakmai eredmény ne legyen belőle.