2010. február 23., kedd

Barbárok a kapuk előtt

Mint az közismert, a Szépművészeti Múzeum kibővítésre szorul, melyet a Hősök tere alá építendő új részekkel fognak megoldani. Ez eddig rendben is van.

Ám a minap napvilágot láttak a végleges tervek is, melyek, finoman szólva, széttúrják a Hősök terét és a Múzeum arculatát. A Hősök terének látványát egy, a sarokra építendő kőkockával teszik tönkre. A Múzeumot pedig úgy építik át, hogy – leírni is szörnyű – a bejárathoz felvezető lépcsősorba egy lefelé haladó másik lépcsősort vágnak, ami így pontosan úgy fog kinézni, mint egy kocsibejáró. Aki ilyeneket tervez, az egyszerűen tudatlan barbár. Fogalma sincs múzeumról, kultúráról, városképről, ízlésről. Én személy szerint alig tudom kulturált szavakba önteni felháborodásom.

Íme egy építészeti honlap
riportja és képei a horrorról. Érdemes áttanulmányozni a kommenteket, az olvasók majdnem száz százaléka mereven elutasítja Budapest egyik legszebb terének és egyik jelképének eltorzítását.

Itt pedig Ráday Mihály
megrökönyödése olvasható.

Nem tudom mit lehetne tenni e borzadály megakadályozására, de hogy valamit sürgősen tenni kell, az nyilvánvaló (a UNESCO World Heritage List-jén az Andrássy út van nevesítve, nem a Hősök tere, de a Hősök tere beletartozik az Andrássy út körüli védőzónába, talán ebből az alapból kiindulva meg lehetne akadályozni).

3 megjegyzés:

seraphic machine írta...

Felháborító és torokszorító ez az egész, a terv egyszerűen igénytelen. Abban a gránithasábban újságot és buszjegyet árulnak majd? Mert körülbelül úgy néz ki, mint egy hűdemodern trafik.
A "garázslejáróra" pedig szavakat sem találok. Akkora forgalom azért nagyon ritkán van a múzeumban, hogy a mostani bejárat ne legyen elég.

Egedi Barbara írta...

A felvezetőlépcső integritásának megbontása tényleg botrányos ötlet. Szerintem a Tympanonba meg vágjuk egy erkélyt büféasztalokkal: a lényeg hogy a látogató fogyasszon és költsön!

Én nagyon csípem a modern építészetet és semmi kifogásom az ellen sem, hogy az új, földalatti létesítmények a lehető legmodernebb formavilágot valósítsák meg, de hihetetlen hogy Budapesten senki sem figyel a városképre, az összhatás védelmére.

(Firenzében, a történelmi városmagban még a spalettád színét sem döntheted el teljesen szabadon, mert megbüntetnek ha belerondítasz az utcaképbe)

LG írta...

Érdekes volt a képeket nézegetni. Szerintem az ötlet alapvetően nem rossz.

Ami a kockát illeti, ha üvegből lenne elfogadhatónak tartanám.

Nekem egyébként nem a lépcső megbontásával sincs bajom. Ami nem tetszik, hogy miért jobbra eltolva akarják megvalósítani azt egy szinte teljesen szimmetrikus épületnél.

Középen, vagy esetleg a lépcső előtt indítva akár izgalmas látvány is lehetne.

Persze nem tanultam soha építészetet...