A hétvégi programunk kiemelkedően eseménydúsra és felejthetetlenre sikeredett. Ez a bejegyzés tartalmazza szombati élményeink, a következő fogja a vasárnapit.
A szombat kora délutáni ejtőzést a rég beharangozott grúz opera követte. A tbiliszi operaház a Rusztaveli úton áll, mór stílusú épület, amely belül eléggé hasonlít a budapesti operaházra, csak épp fakóbbak a színek. További lényeges különbség, hogy az előadások nincsenek feliratozva, amely egy grúz nyelvű előadásnál, mint amilyen a mienk is volt, némiképp megnehezíti a megértést. Szerencsénkre az opera cselekménye nem volt épp wagneri, így nem volt nehéz követni, másfelől velünk volt a program szervezője, a PhD-s Nino, aki alkalomadtán elmagyarázta a helyzetet. Egyébként a grúz énekelve eléggé hasonlít az olaszhoz, bár azok, akik tudnak olaszul, eléggé más véleményen vannak :-)
Az opera, amelyet megtekintettünk, egy rendkívűl népszerű opera, a Viqtor Dolidze komponálta Qeto és Kote (a történetet meg is filmesítették). Műfaját tekintve vígopera, a cselekmény lényege, hogy egy nagybácsi és unokaöccse ugyanazt a nőt akarja feleségül venni, akit gazdag apja a nagybácsinak szán, persze a végén a szerelmesek egymáséi lesznek, némi cselszövés után. Az opera egyúttal a XIX. század végi Tbiliszi keresztmetszetét is mutatja: elszegényedett nemesúr, nyugatos műveltségű unokaöcs és a gazdag kereskedő, továbbá mesteremberek, kerítőnők, stb. A főszereplők népviseletben vannak, a férfi népviseletet mi is láttuk már többször, amikor esküvőbe botlottunk: hosszú, vörös kabát, övvel átkötve, amelyről egy hosszú tőr, ill. egy szablya lóg le, a mellen keresztben pedig tölténytár feszül. Ünnepi alkalmakkor – például esküvő – a ruha színe fehér.
A legizgalmasabb azonban az opera zenéje – amely egyszerűen fantasztikus. Grúz népzenére épül, csak épp nagyzenekarra és rendkívűl magával ragadó. Minthogy vígopera, az előadást táncbetétek tarkítják, mégpedig grúz néptáncok: a qartuli, egy nagyon izgalmas és elegáns esküvői tánc; továbbá a kintauri (örmény eredetű megjelöléssel salakho), amit az operában a mesteremberek adtak elő, végezetül a lekuri, melyet két férfi mutatott be, hihetetlen sebességgel (képzeletben próbáljon mindenki Khacsaturján szablyatáncára lejteni valamit). Reméljük, be tudjuk szerezni cd-n és az otthoniaknak is meg tudjuk mutatni.
Az opera után rövid városnézésre indultunk, Tbiliszi by night, fel a Narikala-erődbe. Tbiliszi fekvése igen szép, a Mtkvari (ismertebb nevén a Kura) folyó szeli ketté a várost, amely a város szívében vesz éles kanyart, ott épült fel a Narikala-erőd (túloldalt meg az uralkodói palota, most pedig Vakhtang Gorgaszali, az alapító király szobra látható ott). A városban nagyon sok a zöld, de a nappali összképet lerontja, hogy az épületekből elsősorban az elmúlt száz év épületei látszanak. Ám éjjel egészen más a helyzet: az egész tájat a kivilágított templomok és a folyó menti sziklameredély uralják – pompázatos látvány.
A szombat kora délutáni ejtőzést a rég beharangozott grúz opera követte. A tbiliszi operaház a Rusztaveli úton áll, mór stílusú épület, amely belül eléggé hasonlít a budapesti operaházra, csak épp fakóbbak a színek. További lényeges különbség, hogy az előadások nincsenek feliratozva, amely egy grúz nyelvű előadásnál, mint amilyen a mienk is volt, némiképp megnehezíti a megértést. Szerencsénkre az opera cselekménye nem volt épp wagneri, így nem volt nehéz követni, másfelől velünk volt a program szervezője, a PhD-s Nino, aki alkalomadtán elmagyarázta a helyzetet. Egyébként a grúz énekelve eléggé hasonlít az olaszhoz, bár azok, akik tudnak olaszul, eléggé más véleményen vannak :-)
Az opera, amelyet megtekintettünk, egy rendkívűl népszerű opera, a Viqtor Dolidze komponálta Qeto és Kote (a történetet meg is filmesítették). Műfaját tekintve vígopera, a cselekmény lényege, hogy egy nagybácsi és unokaöccse ugyanazt a nőt akarja feleségül venni, akit gazdag apja a nagybácsinak szán, persze a végén a szerelmesek egymáséi lesznek, némi cselszövés után. Az opera egyúttal a XIX. század végi Tbiliszi keresztmetszetét is mutatja: elszegényedett nemesúr, nyugatos műveltségű unokaöcs és a gazdag kereskedő, továbbá mesteremberek, kerítőnők, stb. A főszereplők népviseletben vannak, a férfi népviseletet mi is láttuk már többször, amikor esküvőbe botlottunk: hosszú, vörös kabát, övvel átkötve, amelyről egy hosszú tőr, ill. egy szablya lóg le, a mellen keresztben pedig tölténytár feszül. Ünnepi alkalmakkor – például esküvő – a ruha színe fehér.
A legizgalmasabb azonban az opera zenéje – amely egyszerűen fantasztikus. Grúz népzenére épül, csak épp nagyzenekarra és rendkívűl magával ragadó. Minthogy vígopera, az előadást táncbetétek tarkítják, mégpedig grúz néptáncok: a qartuli, egy nagyon izgalmas és elegáns esküvői tánc; továbbá a kintauri (örmény eredetű megjelöléssel salakho), amit az operában a mesteremberek adtak elő, végezetül a lekuri, melyet két férfi mutatott be, hihetetlen sebességgel (képzeletben próbáljon mindenki Khacsaturján szablyatáncára lejteni valamit). Reméljük, be tudjuk szerezni cd-n és az otthoniaknak is meg tudjuk mutatni.
Az opera után rövid városnézésre indultunk, Tbiliszi by night, fel a Narikala-erődbe. Tbiliszi fekvése igen szép, a Mtkvari (ismertebb nevén a Kura) folyó szeli ketté a várost, amely a város szívében vesz éles kanyart, ott épült fel a Narikala-erőd (túloldalt meg az uralkodói palota, most pedig Vakhtang Gorgaszali, az alapító király szobra látható ott). A városban nagyon sok a zöld, de a nappali összképet lerontja, hogy az épületekből elsősorban az elmúlt száz év épületei látszanak. Ám éjjel egészen más a helyzet: az egész tájat a kivilágított templomok és a folyó menti sziklameredély uralják – pompázatos látvány.
1 megjegyzés:
En koztudottan nem vagyok nagy opera-rajongo, de a zene es a tancok nekem is borzasztoan tetszett!!!
Megjegyzés küldése