Gamardzsobat! Mint korábban említettük, a blogot néha dúsítjuk majd önéletrajzi elemekkel és útleírásokkal is, ennek most jött el az ideje. Grúziai kinntartózkodásunk alatt útiélményeinket is itt fogjuk megosztani (szigorúan szubjektívan), s majd néhány fotót is.
Az első izgalom rögtön a tbiliszi reptéren volt, ahol, mint sejthető volt, a határőr életében nem látott magyar útlevelet és különösen hitetlenkedett, hogy csak négy napot töltöttünk Törökországban és máris ideutaztunk Grúziába. Pedig nem mi vagyunk itt az első magyar azért, elegendő Zichy grófra gondolni, aki a grúz nemzeti eposz, Sota Rusztaveli Tigrisbőrös lovagjának illusztrátoraként Grúzia-szerte hatalmas népszerűségnek örvend.
A szállásunk Tbiliszi újvárosi részén van (Abasidze út, a Csavcsavadzéval párhuzamosan, nem messze a Rusztaveli úttól, Tbiliszi fő ütőerétől), egy nagyon kellemes lakásban, ahol félig angolra fordított orosz Windows alapú komputer is van (néha kapunk mindenféle orosz nyelvű üzenetet rajta, de nem értjük, reméljük robbanni nem fog).
Ma volt az első tanítási nap, az egyetem azon épülete, ahol tanítunk, tizenöt perc séta. Tíz-tizenöt diákom van, többségük BA-s asszír szakos, de vannak régészek és ókortörténészek is, legtöbbjük mindhárom kurzusra beül. Mint helyben kiderült, a Hattuša régészete órát mégis inkább angolul szeretnék, s nem németül, úgyhogy rögtönöztem, ma meg átírom a Power Pointom meg a handoutokat németről angolra…
Élvezzük a híres grúz vendégszeretet is, mindenki nagyon kedves és segítőkész, vasárnap két kollegina – az egyiket már ismertük a tavalyi Rencontre-ról Oroszországból – rövid városnézést tartott, végig a Rusztaveli úton, láttuk a Parlamentet, egyelőre még csak messzíről a várat (Narikala) és Grúzia Anyácska monumentális szobrát, Vakhtang Gorgaszál, a városalapító királynak a várost kettészelő Mtkvari folyó fölé magasodó szobrát és néhány fontosabb templomot, köztük a grúz katholikosz, az egyházfő tekintélyes méretű székhelyét is, amit néhány éve építettek fel egy helyi milliomos pénzén (a grúz emberek egy jelentékeny része igen vallásosnak tűnik). Ez egyelőre csak egy rövid városnézés volt, majd mindent megnézünk alaposabban is (beleértve a múzeumokat is, elvégre itt van a dmaniszi ősemberlelet is!). Sokszor valóban elkél a segítségük, mivel itt minden grúzul van kiírva (értsd: grúz betűkkel), még az étlapok is, és bár gőzerővel tanulom, még csak az ábécé egyharmadát ismerem…
Az emberek egyébként ráérősek, hozzájuk képest az olaszok és a törökök betegesen pedáns népség. A grúz nők között pedig feltűnően nagy arányban van igen szép hölgyek :-)
Élvezzük az ismerkedést a grúz ételekkel is: a khacsapuri (sajtos lepény) számtalan fajtájával (volt már imeruli és adzsaruli is, az utóbbi tetejére tojást ütnek és egy darab vajjal kell elkeverni), ettünk már khinkalit, amely tésztába göngyölt húsgombócleves (tényleg benne van a leves, ki kell belőle inni), és sok más apróságot, kóstoltunk már Szaperavi vörösbort (isteni volt), és ittunk a híres-neves Bordzsomi grúz ásványvízből – amely sós. Szerintem lenyűgöző, mások szerint annyira nem :-) Bár a grúzok nagy teázóknak tűnnek, saját teájuk nincs, viszont jóféléket importálnak (például Ahmadot, ami az egyik kedvencem és otthon sosem láttam, és háromszor annyi Twinings van, mint itthon). Aprópó, végre egy nép, amely rendes túrót eszik, és nem olyan folyósat, mint a germánok! Ma pedig a közértben sikerült morszra szert tennem, amitől nagyon boldog vagyok, mert azt különösen kedvelem :-) És arról nem is beszélve, hogy Törökország fantasztikus mérkőzésen továbbjutott az EB-n :-)
Az első izgalom rögtön a tbiliszi reptéren volt, ahol, mint sejthető volt, a határőr életében nem látott magyar útlevelet és különösen hitetlenkedett, hogy csak négy napot töltöttünk Törökországban és máris ideutaztunk Grúziába. Pedig nem mi vagyunk itt az első magyar azért, elegendő Zichy grófra gondolni, aki a grúz nemzeti eposz, Sota Rusztaveli Tigrisbőrös lovagjának illusztrátoraként Grúzia-szerte hatalmas népszerűségnek örvend.
A szállásunk Tbiliszi újvárosi részén van (Abasidze út, a Csavcsavadzéval párhuzamosan, nem messze a Rusztaveli úttól, Tbiliszi fő ütőerétől), egy nagyon kellemes lakásban, ahol félig angolra fordított orosz Windows alapú komputer is van (néha kapunk mindenféle orosz nyelvű üzenetet rajta, de nem értjük, reméljük robbanni nem fog).
Ma volt az első tanítási nap, az egyetem azon épülete, ahol tanítunk, tizenöt perc séta. Tíz-tizenöt diákom van, többségük BA-s asszír szakos, de vannak régészek és ókortörténészek is, legtöbbjük mindhárom kurzusra beül. Mint helyben kiderült, a Hattuša régészete órát mégis inkább angolul szeretnék, s nem németül, úgyhogy rögtönöztem, ma meg átírom a Power Pointom meg a handoutokat németről angolra…
Élvezzük a híres grúz vendégszeretet is, mindenki nagyon kedves és segítőkész, vasárnap két kollegina – az egyiket már ismertük a tavalyi Rencontre-ról Oroszországból – rövid városnézést tartott, végig a Rusztaveli úton, láttuk a Parlamentet, egyelőre még csak messzíről a várat (Narikala) és Grúzia Anyácska monumentális szobrát, Vakhtang Gorgaszál, a városalapító királynak a várost kettészelő Mtkvari folyó fölé magasodó szobrát és néhány fontosabb templomot, köztük a grúz katholikosz, az egyházfő tekintélyes méretű székhelyét is, amit néhány éve építettek fel egy helyi milliomos pénzén (a grúz emberek egy jelentékeny része igen vallásosnak tűnik). Ez egyelőre csak egy rövid városnézés volt, majd mindent megnézünk alaposabban is (beleértve a múzeumokat is, elvégre itt van a dmaniszi ősemberlelet is!). Sokszor valóban elkél a segítségük, mivel itt minden grúzul van kiírva (értsd: grúz betűkkel), még az étlapok is, és bár gőzerővel tanulom, még csak az ábécé egyharmadát ismerem…
Az emberek egyébként ráérősek, hozzájuk képest az olaszok és a törökök betegesen pedáns népség. A grúz nők között pedig feltűnően nagy arányban van igen szép hölgyek :-)
Élvezzük az ismerkedést a grúz ételekkel is: a khacsapuri (sajtos lepény) számtalan fajtájával (volt már imeruli és adzsaruli is, az utóbbi tetejére tojást ütnek és egy darab vajjal kell elkeverni), ettünk már khinkalit, amely tésztába göngyölt húsgombócleves (tényleg benne van a leves, ki kell belőle inni), és sok más apróságot, kóstoltunk már Szaperavi vörösbort (isteni volt), és ittunk a híres-neves Bordzsomi grúz ásványvízből – amely sós. Szerintem lenyűgöző, mások szerint annyira nem :-) Bár a grúzok nagy teázóknak tűnnek, saját teájuk nincs, viszont jóféléket importálnak (például Ahmadot, ami az egyik kedvencem és otthon sosem láttam, és háromszor annyi Twinings van, mint itthon). Aprópó, végre egy nép, amely rendes túrót eszik, és nem olyan folyósat, mint a germánok! Ma pedig a közértben sikerült morszra szert tennem, amitől nagyon boldog vagyok, mert azt különösen kedvelem :-) És arról nem is beszélve, hogy Törökország fantasztikus mérkőzésen továbbjutott az EB-n :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése