2008. június 21., szombat

Egy hete Tbilisziben!

Legfőbb ideje bemutatni helyi segítőinket is: Maja, a helyi asszír tanszék tanára (maga is hettitológus), aki tbiliszi vendégtanításunk kiötlője és megszervezője volt és három diáklány, Eka, Nino és Nino (Eka ókortörténész, a két Nino asszír szakosok, egyikőjük már PhD-s), Eka kivételével mindannyiukat ismertük már régebbről is. Mindannyian hihetetlen lelkesedéssel gondoskodnak rólunk, szervezik programjainkat és magyarázzák a grúz élet rejtelmeit, legyen szó városnézésről, Tbiliszi történetéről, grúz konyhaművészetről, kulturális programokról vagy épp egy jó hentes kereséséről (a Nino egyébként rendkívül elterjedt női név: Szent Nino volt a negyedik században Grúzia keresztény hitre térítője).

A grúzok szemmel láthatóan büszkék a színházi kultúrájukra, és bár ugyan színházba nyelvi akadályok miatt nem tudunk menni, mozgásszínházba, balettra és operába igen. Tegnap az órák után egy neves grúz pantomim-színházba mentünk, s bár rólam köztudott, hogy nem vagyok rajongója e műfajnak, igazából tetszett az előadás. Persze én igazából amúgyis az operára várok :-)

Bővültek tömegközlekedési ismereteink is. A legérdekesebb, hogy buszra szálláskor (modern, nyugati buszok vannak) vagy bérletet használ az ember vagy leszálláskor (!) fizet negyven tetrit, a megtett út hosszától függetlenül, jegy nincs. Tbilisziben amúgy a közlekedési minták egy újabb válfaját ismertük meg. A grúziai változatot legjobban a törökkel összehasonlítva lehet leírni. Mint ismeretes, a törököknek nem erős oldaluk sem az útburkolati jelek felfestése, sem általában véve a közlekedési szabályok betartása (a gyalogosok ott kelnek át az úttesten, ahol épp kedvük tartja). Mindettől függetlenül biztonságosan és kiszámíthatóan vezetnek, egy gyalogos minden további nélkül át tud kelni egy kétszer három sávos autópályán, zebra nélkül (saját experimentum :-). A grúziai annyiban tér el, hogy több az útburkolati jel, de sokkal bizonytalanabbul és kiszámíthatatlanul vezetnek, így az egész kaotikusabb és némiképp izgalmasabb jelleget ölt a gyalogos számára. Ehhez tartozó érdekes részlet, hogy az Andrássy út-jellegű főutak széles, két-három autó szélességű járdával vannak keretezve. Amelyet az autósok két-három autónyi szélességben használnak parkolásra. Az a látvány is elég mókás, amikor százötven méteren át tolat az autó a járdán, hogy lejusson róla. A kedvencem pedig egy tegnapi élményem, amikor egy meredek, széles útszakasz közepén állt egy dömper, lehajtott fejjel, nyitott ajtókkal, vezető nélkül. Az autópark egyébként a lerobbant Ladáktól a láthatóan rendkívűl népszerű városi terepjárókig terjed. A járdákat feltűnően sokszor – és gondolom szovjet mintára – itt is aluljárók kötik össze zebrák helyett, amelyek általában alacsonyak és sötétek, de mindegyikben van fénymásoló és számos, rejtélyes üzlet.

A rozzant Ladáktól a terepjárókig terjedő spektrum jól mutatja az első hetünk egyik összbenyomását: noha egyértelműen modern város Tbiliszi, sosem lehet tudni, hogy mikor bukkan az ember a Stalker Zónáját idéző épületekre vagy kisebb utcákra. Azaz több lakóház és járda is romosabb az átlagnál, de az is igaz, hogy még a berlininél is több építkezést számoltunk meg (ha pedig a Kazinczy utca környékével vetjük össze, akkor még ők állnak jobban). Az az érzésünk, hogy egyelőre pénzhiány akadályozza a dolgok tökéletesítését – s azért azt se feledjük el, hogy tizenöt éve itt még polgárháború dúlt Gamszakhurdia és Sevardnadze között.

Általában véve, egyáltalán nem érzem a „poszt-szovjetséget” (míg Moszkvában eléggé lehetett, különösen a külsőbb kerületekben), aminek persze felettébb örülök, az aluljárókon kívűl nekem csak egy tűnt szovjet maradványnak, a városkép egyik felét uraló méretes tévétorony (a másik felét szerencsére a Narikala-erőd és Grúzia Anyácska szobra foglalja el), s különösen annak már poszt-szovjet, de még pre-modern ízlésvilágot tükröző éjszakai csicsás neonfényes és így felettébb vicces kivilágítása.

Néhány szót a grúz pénzekről. Itt lari van, váltópénze a tetri, és meglehetősen ritkán nyomják újra a papírpénzeiket, amelyek így eléggé rongy benyomását keltik. A házban ahol lakunk, van lift, amely egy 10 tetris bedobásával hozható működésbe – aprólékos, de legalább biztos beszedése a közös költségnek, kivéve persze, ha olyan sportos emberek laknak a hatodikon, mint én, akik nem használnak liftet :-) Tegnap valaki meg elrontotta, mert azóta a negyediken áll.

Diákjaink továbbra is szorgalmasan dolgoznak, szerdán pedig kitalálták, hogy a Hattusa régészetét mégiscsak inkább németül szeretnék hallani (szinkrontolmácsolással azoknak, akik sem angolul, sem németül nem tudnak), úgyhogy megint átírtam a kiosztmányaimat… A grúzok egyébként nagy mobilfüggők, félpercenként hívogatják egymást, s itt az órán is bevett dolog telefont használni, de erről gyorsan leszoktattuk őket (én erre különösen ugrom).

Az EB-meccsek kommentátora az első negyeddöntőnél már egész szenvedélyes hangot kezdett megütni (bár ha a képet nem látnánk, még mindig nem derülne ki, ha gólt lőtt valaki), sőt, viszonylag sokszor mondta be a játékosok nevét, mert eddig ezt nem igazán cselekedte meg. Lehet, hogy a döntőn már élvezhető is lesz a stílusa (gondolom, mindenki észrevette, hogy amint megjósoltam, a németek menetelnek a döntőbe. A másik ágon, jóslatommal ellentétben, de gondolom mindenki számára evidensen, látva a játékukat, a hollandok jutnak be. E kettő összecsapásának kimenetelét még korai lenne megmondani. Egyébként meg: Türkiye! Türkiye!).

Apropó, grúz nyelv. Az emlegetett i-ragot egyébként értelemszerűen csak a mássalhangzóra végződő nevek kapják meg! Részletes grúz nyelvtan egyébként az
www.armazi.com honlapon található (Armazi a pogány grúz főisten volt).

Végezetül néhány szó grúz konyhaművészeti ismereteink bővüléséről. Tegnap ittunk Cinandali bort, a híres helyi grúz fehérbort (Rkaciteli és Mcvane házasítása), kiemelkedően finom volt; tegnap előtt pedig Majáéknál volt szerencsém megkóstolni a csacsát, a nevezetes grúz pálinkát, amelyet nagyjából a törkölypálinkához hasonlóan készítenek, és elég hasonló is, vagyis kiváló, s elég rendes alkoholfoka is volt. Itt egyébként úgy tűnik, mindenki főz otthon pálinkát és készít bort, ha pedig nem, a közértekben az első nagy hűtő az üdítőké, a második a boroké, a harmadik a töményeké (vodkáé, csacsáé) :-) Tegnap ettünk lobiot is, ez babpüré fűszerekkel, kukoricalángos-lepénnyel, újhagymával és tárkonnyal, továbbá savanyított zöldségekkel.

1 megjegyzés:

Kasuteh írta...

Nagyon élvezetesek ezek a beszámolók. Még sok ilyet! :)=