Minthogy Zsolt már részletesen beszámolt gyakorlatilag mindenről, nekem már csak néhány személyes hozzáfűzni valóm van az eddig elhangzottakhoz.
A tanítást én is roppantmód élvezem. Az itteni tanítványaim száma csütörtök-péntekre 10 főre zsugorodott, de ezt egyáltalán nem bánom. A „kemény mag” lelkesen hallgat, jegyzetel, kérdez, jól tudunk együtt dolgozni és haladni. A lemorzsolódás okát alapvetően nyelvi problémák okozzák: sok diák egyszerűen nem beszél, illetve nem is ért jól angolul. Többnyire oroszul tanultak és láthatóan az egyetemi évek során sem fektetnek kellő hangsúlyt a nyelvi képzésre. A kitartó diákok viszont nem rettennek meg sem az idegen nyelvű oktatástól, sem a szövegolvasástól, pedig egyiptomi előképzettségük sajnos nem áll arányban az eddig látogatott szemináriumok számával – meggyőződésem, hogy nem az ő hibájukból.
Az étkek és italok terén osztom Zsolt lelkesedését, különösen az megnyerő, mennyire igyekeznek a helyiek mindent megmutatni nekünk. Nem telt még el úgy nap, hogy ne kóstoltunk volna valamilyen helyi jellegzetességet!
Egyedül kávét nem tudnak főzni itt sem. Számomra rejtélyes módon, erre nagyon kevés országban képesek. Törökországban az a jó, hogy az obligát reggeli kávéadagom kiváltható két csésze méreg-erős török teával. Itt viszont csak az ízletes, ámde filteres tea örömeinek hódolhatok, reggelire tehát marad a Nescafé. Már kezdek hozzászokni, de a jó kávé szerelmesei tudják, milyen lemondásokkal jár ez…
De hogy pozitív benyomással zárjam ezt a bejegyzésemet, szeretném kiemelni, micsoda isteni süteményeket lehet kapni az itteni közértekben. Rájuk nézni is gyönyörűség: van gyümölcsös-zselés, csokoládé-krémes, lekváros, diós, s mindez nagyon baráti áron. Csak azt nem értem, hogy mindezek után hogyhogy nem kövérek a grúzok. Mert nem azok! Hogy a hölgyolvasók kedvéért ne csak a szép lányokat emlegessük: az itteni fiúk vékonyak, magasak, csinosak. És a keleti kapcsolatok is érződnek egy-két perzsa hatású nemes arcélben. ;)
