Folytatom
néhány napja írt bejegyzésemet a Kim Ryholt által publikált izgalmas démotikus történetről, melynek főszereplője Peteésze, Petetum fia, továbbá felesége, Szakhminofret (sxmy.t-nfr.t). Az ő történetük tulajdonképpen egy kerettörténet, amelybe egy 70 részből álló mesefűzért ágyaztak az asszonyi természet erényeiről és hibáiról.
Maga a keretelbeszélés is elég bonyolult, és töredékessége miatt értelmezése nem problémamentes. Az első epizódban például egy asszony (aki szintén egy papnak, Atum prófétájának felesége) azzal vádolja férjét a fáraó előtt, hogy az egy másik pap feleségét ejtette teherbe. Ez a közjáték valószínűleg Peteésze szüleiről szól, a szereplők itt nincsenek megnevezve. A sértett asszony magának követeli a még meg sem született gyermeket és az uralkodó – úgy tűnik – beleegyezik.
Peteésze egy szellemtől tudja meg a rá váró szörnyű sorsot, hogy napjai meg vannak számlálva. A körülmények nem világosak, mit követett el pontosan, mivel érdemelte ki a büntetést, de minden jel arra mutat, hogy magát Oziriszt dühítette fel. Valamilyen ezüst és aranytárgyak eltulajdonításáról esik szó, amelyre valószínűleg templomának papjai bujtatták fel, mert a következő részben hősünk velük akar elszámolni. De mindenekelőtt hazatér hitveséhez, akivel eltölt egy „szép napot”. A történet folytatásában egyébként kiderül, hogy hátralévő napjai mindegyikén hódol e családi örömöknek.
A következő epizódban Peteésze a többi héliupoliszi paphoz fordul. Szó esik bizonyos elrejtett és értékes könyvekről is.
(Hangsúlyozandó, hogy a szöveg rendkívül töredékes, így a cselekmény csak némi óvatossággal rekonstruálható.) Peteésze 500 ezüstöt kér a templom kincstárából. Elképzelhető, hogy e tekintélyes összegért tudását ajánlotta fel, azaz az említett szent iratok helyének felfedését vagy tartalmuk megfejtését. A papok hajlandóságot mutatnak a megegyezésre, egyetlen kivétellel: a templom leszónisz papja ellenkezik. Peteésze nem nyugszik bele a döntésbe. Hazatérve mágiához folyamodik: készít egy macskát és egy sólymot viaszból és ezek segítségével valahogyan rákényszeríti akaratát ellenfelére, aki ezek után saját maga hozza el hősünknek a kívánt összeget, sőt, engesztelésképpen megduplázza azt. Megkezdődhetnek tehát a temetési előkészületek. Peteésze további mágikus segítőtársakat készít magának viaszból, ezek közül a legérdekesebb az a két pávián, akik különleges feladatot kapnak. A feladat pontos szavai hiányoznak, de annyi kivehető, hogy miután írnokszerszámokat kaptak, ők jegyzik le azt a bizonyos 35 erényes és 35 bűnös történetet. Ez utóbbiakra úgy utal a szöveg, mint „könyvek, melyeket majd megtalálnak utána, egy másik időben”. Tehát a gyűjtemény célzottan egyfajta irodalmi emlékezetnek készült, amely örökre fenntartja Peteésze nevét és tudását. Fontos a számszimbolika is, hiszen az ideális balzsamozási időt 70 napnak tartották.
A kiszabott idő végül lejár, és Peteésze valóban távozik az élők sorából. Felesége követi utasításait és áldozatot mutat be neki. Könyörög a napistenhez, aki megjelenik számára és elhunyt férje hangján beszél hozzá. A kerettörténet itt sajnos félbeszakad, de rekonstruálható, hogy a rövid mesék között újra és újra folytatódik, egyfajta összekötő kapocsként. Úgy tűnik, hogy a történeteket minden nap egy pávián ismerteti Szakhminofrettel, és ez a motívum több szempontból is jelentős. A majom központi szerepe a napkultuszban jól ismert. Elképzelhető, hogy a pávián maga a napisten manifesztációja, akihez a nő korábban imádkozott, és az egész eseménysor végső soron Peteésze feltámadásához vezet. Mindez egy komplex varázslat része lehetett, hiszen maga Peteésze alkotott korábban viaszpáviánokat, talán pont azért, hogy egyikük (vagy mindkettőjük) alkalmassá váljon az isteni világgal való kommunikációra.
Peteésze alakja, mint tudós és titkos iratok ismerője, érdekes módon több helyütt kimutatható. Létezik egy ezidáig publikálatlan tebtüniszi töredék (P. CtYBR 422), amely pont arról szól, hogy egy bizonyos bölcs, név szerint Peteésze, megfejti a fáraó számára Imhotep egyik ősi, asztrológiai írását. Egy görög nyelvű, 2-3. századi papirusz (P. Rylands 63) egy dialógust őrzött meg Platón és a próféta Peteésze között. Ráadásul a sztrabóni hagyomány szerint (XVII 1, 29) Platón 13 évet töltött Héliupoliszban (!), megpróbálva megismerni az ottani papok titkos tudását. Hősünk tehát Szetnához hasonló, közkedvelt irodalmi figura lehetett, bár hogy valós történelmi személyről mintázták-e alakját, egyelőre nyitott kérdés marad.
[Az írnokot Thottal ábrázoló szobor csak illusztráció: ÚB. 18.din. Párizs, Louvre]
Március eleji hír, hogy Szakkarában ásató francia régészek egy 6. dinasztiabeli királynő, Behenu sírkamráját fedezték fel, aki valószínűleg I. vagy II. Pepi felesége volt. Bár előkerült a királynő gránit szarkofágja, melyen neve és címei is olvashatók, férjét nem nevezi meg a felirat. Behenu piramisát már 2007-ben felfedezték több hasonló társával egyetemben, de a sírkamra csak most került elő, a tisztogatási munkák közben. Ezt a hírt – szokásomtól eltérően – azért emelem most ki, mert az amúgy rossz állapotban fennmaradt kamra két belső falát piramisszövegek borítják.
