Következzék néhány olyan étel, amelyről eleddig még nem ejtettünk szót, de már volt hozzá szerencsénk, és a változatosság kedvéért kiemelkedően finomnak bizonyultak.
Háttérnek tudni kell, hogy a grúzok ritka figyelmes vendéglátók. Maja egy este beállított egy fazék étellel, csak úgy hozta vacsorára, ez volt a csakapuli, tárkonyban főtt bárány, kiemelkedően finom. A grúzok nagyon nagy barátai a tárkonynak, fogyasztják leveles tésztában, sőt üdítőital formájában is. A grúz üdítőitalok mind szénsavasok és meglehetősen édesek, minthogy maguk is édesszájúak: rengeteg süteményesboltot lehet látni, igen gazdag kínálattal. Érdekes módon nincs saját csokoládéjuk, viszont lehet kapni sok finom orosz import csokoládét, ill. ami helyi grúz jellegzetesség, a csitisz rdze, vagyis (szó szerint) ‘madártej’, habosított tej, csokival bevonva (e műfajba tartozik még a csokival és kakaómasszával körbevett mogyoró is). Amikor pedig mi mentünk látogatóba Majáékhoz, megkóstolhattuk a nevezetes bazsét, a diószószt is (sült csirkével kombinálva, fenséges).
Az órarendünk beosztása szerint a Barbara kezdett, majd félóra szünet, majd jött a luvi és egy óra szünet után Hattusa. Az órás szünetben vagy elmentünk az egyik közeli khacsapuri bárba vagy a diákok gondoskodtak valami uzsonnáról. Utóbbi módon kóstoltuk például a már emlgetett lobiot, de a khacsapuri megrulit is: ez normál khacsapuri (imeruli-jellegű), de ennek a tetejére is van olvasztva sajt, s maconival, grúz joghurttal kell enni – amely leginkább a török ayranra hasonlít, de annyira nem híg, hogy iható legyen.
Egy nap úgy döntöttünk, mi is megmutatjuk, mit esznek a magyarok uzsonnára, és a körözött mellett döntöttünk (majd még főzni is fogunk nekik, de azt később). Pirospaprika szerencsére volt nálunk, úgyhogy csak igazi túrót kellett szerezni (amely például Németországban lehetetlen, mint az közismert). Mint kiderült, a grúzok ismerik a normális, száraz túrót, rögtön két fajtát is: a khacsót és a nadughit, kóstolási jegyzeteim alapján már a khacso is nagyon közel áll a magyar tehéntúróhoz, de kicsit savanykásabb, a nadughi meg teljesen olyan. Előbbit lehet tégelyben is kapni (akkor picit hígabb), de utóbbit csak kimérve, mert faluról hozzák. Mindenesetre kiváló körözött lett belőle (amely Barbara keze munkáját dícséri), s sikert is arattunk vele (a grúzok sok hagymát fogyasztanak, amely már megalapozta a pozitív fogadtatást, a megrelek – a grúzokkal közel rokon, de magát grúznak tartó csoport, róluk majd máskor – meg sok nadughit, ennek megfelelően el is nyerte a megrel ajkú Eka tetszését).
Végezetül a sörivóknak: itt két fő sörmárka van, a Natakhtari és a Kazbegi. Egyelőre még csak az utóbbihoz volt szerencsém, teljesen korrekt pilseni jellegű ser. Érdekesség, hogy a grúz belpolitikai élet is legalább olyan katasztrófális, mint odahaza, de ez még a söröket is érinti: a Kazbegi cég ellenzék-közeli, a Natakhtari kormánypárti tulajdonban van (egyébként utóbbi gyártja a grúz üdítőitalokat is), de a Kazbegit a közelmúltban komoly megrázkódtatás érte, amikor a tulaj egy politikai ballépése következtében az emberek bosszúból nem ittak Kazbegit…
Háttérnek tudni kell, hogy a grúzok ritka figyelmes vendéglátók. Maja egy este beállított egy fazék étellel, csak úgy hozta vacsorára, ez volt a csakapuli, tárkonyban főtt bárány, kiemelkedően finom. A grúzok nagyon nagy barátai a tárkonynak, fogyasztják leveles tésztában, sőt üdítőital formájában is. A grúz üdítőitalok mind szénsavasok és meglehetősen édesek, minthogy maguk is édesszájúak: rengeteg süteményesboltot lehet látni, igen gazdag kínálattal. Érdekes módon nincs saját csokoládéjuk, viszont lehet kapni sok finom orosz import csokoládét, ill. ami helyi grúz jellegzetesség, a csitisz rdze, vagyis (szó szerint) ‘madártej’, habosított tej, csokival bevonva (e műfajba tartozik még a csokival és kakaómasszával körbevett mogyoró is). Amikor pedig mi mentünk látogatóba Majáékhoz, megkóstolhattuk a nevezetes bazsét, a diószószt is (sült csirkével kombinálva, fenséges).
Az órarendünk beosztása szerint a Barbara kezdett, majd félóra szünet, majd jött a luvi és egy óra szünet után Hattusa. Az órás szünetben vagy elmentünk az egyik közeli khacsapuri bárba vagy a diákok gondoskodtak valami uzsonnáról. Utóbbi módon kóstoltuk például a már emlgetett lobiot, de a khacsapuri megrulit is: ez normál khacsapuri (imeruli-jellegű), de ennek a tetejére is van olvasztva sajt, s maconival, grúz joghurttal kell enni – amely leginkább a török ayranra hasonlít, de annyira nem híg, hogy iható legyen.
Egy nap úgy döntöttünk, mi is megmutatjuk, mit esznek a magyarok uzsonnára, és a körözött mellett döntöttünk (majd még főzni is fogunk nekik, de azt később). Pirospaprika szerencsére volt nálunk, úgyhogy csak igazi túrót kellett szerezni (amely például Németországban lehetetlen, mint az közismert). Mint kiderült, a grúzok ismerik a normális, száraz túrót, rögtön két fajtát is: a khacsót és a nadughit, kóstolási jegyzeteim alapján már a khacso is nagyon közel áll a magyar tehéntúróhoz, de kicsit savanykásabb, a nadughi meg teljesen olyan. Előbbit lehet tégelyben is kapni (akkor picit hígabb), de utóbbit csak kimérve, mert faluról hozzák. Mindenesetre kiváló körözött lett belőle (amely Barbara keze munkáját dícséri), s sikert is arattunk vele (a grúzok sok hagymát fogyasztanak, amely már megalapozta a pozitív fogadtatást, a megrelek – a grúzokkal közel rokon, de magát grúznak tartó csoport, róluk majd máskor – meg sok nadughit, ennek megfelelően el is nyerte a megrel ajkú Eka tetszését).
Végezetül a sörivóknak: itt két fő sörmárka van, a Natakhtari és a Kazbegi. Egyelőre még csak az utóbbihoz volt szerencsém, teljesen korrekt pilseni jellegű ser. Érdekesség, hogy a grúz belpolitikai élet is legalább olyan katasztrófális, mint odahaza, de ez még a söröket is érinti: a Kazbegi cég ellenzék-közeli, a Natakhtari kormánypárti tulajdonban van (egyébként utóbbi gyártja a grúz üdítőitalokat is), de a Kazbegit a közelmúltban komoly megrázkódtatás érte, amikor a tulaj egy politikai ballépése következtében az emberek bosszúból nem ittak Kazbegit…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése