Szighnaghi

Két diákunkkal (a Ninokkal) csütörtökön tekintettük meg az Alazani-folyó síkságára néző városkát, amely a borairól nevezetes Kakhetiben található. A települést lényegében II. Erekle király építette menedékül a környék lakosságának a XVIII. században (sığınak törökül ‘menedék’), s egy huszonhárom toronnyal és hat kapuval övezett fallal vette körül. A város építészete ennek megfelelően a XVIII-XIX. századi grúz házépítészet hű tükre, amelynek Tbiliszi óvárosában, a Narikala tövében már csak nyomai láthatóak. Ez a városka is hasonló sorsra jutott volna, ha a grúz állam nem kezd nagymértékű felújításba, melynek során gyakorlatilag az összes házat renoválták, visszaállítva eredeti pompájuk. Minthogy e munkálatok csak nemrégiben fejeződtek be, kicsit még túlontúl újdonan csillognak, de ettől függetlenül hűen adják vissza az egykori hangulatot (nekem valahogy Szentendrét juttatta eszembe) – s ennek megfelelően Szighnaghi ma rendkívűl kedvelt turisztikai célpont, nemcsak a külföldiek, de a grúzok körében is (házasodni vágyóknak pedig egy huszonnégy órán át nyitvatartó házasságkötő terem áll a rendelkezésükre).

Kiemelendő még a város frissiben felújított régészeti múzeuma is, amelyről még a májusi kiadású (de lényegében tavaly írt) Lonely Planet útikönyvünk sem tudott (más útikönyv a régióról meg nincs). A rézkortól a kora középkorig található benne meg a környék régészeti anyagából egy válogatás (nem egy közülük az épp felújítás alatt levő tbiliszi Nemzeti Múzeumból lett áthelyezve), tágas, fényes termekben, általában jól körüljárható (vagy épp forgatott) vitrinekbe elhelyezve, részletes, grúz – angol leírással körítve. A kiállítás információdús, de mégis befogadható, szép példája, hogyan lehet a régészeti anyagot prezentálni, talán csak a multimédiás berendezések hiányoztak – de elnézve azokat a fotókat, amelyek az egy évvel ezelőtti állapotokat mutatták be s melyek leginkább egy bombatámadást idéztek meg, egy szavunk sem lehet. A kiállítást egy rövid néprajzi szekció, ill. híres festőjük, Piroszmani képeiből való válogatás zárja. A múzeum balkonjáról pedig az Alazani-völgy látványában lehet gyönyörködni.

Szighnaghi után tettünk egy kis kitérőt Bodbe monostorába, ahol nem más, mint maga Szent Nino nyugszik, s így kiemelt grúz kegyhely (a közelben pedig fakad egy forrás is, melynek betegséget elűző hatást tulajdonítanak az ebben hívők).

Végezetül ehhez az úthoz kötődik az előbbi bejegyzésben emlegetett csurcsela felfedezése is.