Démotikus irodalom - Peteésze története 1/3

Mielőtt az Olvasó csalódottan „továbblapozna”, ez a bejegyzés NEM a jól ismert Peteésze démotikus beadványáról (P. Rylands 9) szól, hanem valami teljesen másról. Mivel erről az új elbeszélésről bőven van mit írni, és a hosszú értekezések nem illenének egy bloghoz, mondanivalómat ezúttal több részre fogom osztani.

A bemutatatásra váró irodalmi mű kiváló példa arra is, amiről e sorozat felvezető bejegyzésében írtam a démotikus irodalomtörténet-kutatás dinamizmusa kapcsán. Ha ugyanis kizárólag a 1999-es, réginek éppen nem nevezhető szövegkiadást vesszük figyelembe, csupán részleges képet alkothatunk a történetről, hiszen gyakorlatilag egy év elteltével újabb töredékeket azonosítottak és vontak be a kutatásba, így a 2005-ös publikációval egy sokkal teljesebb elemzést kaphatunk.

Petetum fia, Peteésze története 1999-ben összesen három töredékes papiruszról volt ismert. Ebből kettő a már emlegetett Tebtüniszi templomarchívumból való (P. Petese Tebt. A = P. Carlsberg 165; P. Petese Tebt. B = P. Carlsberg 389), és paleográfiai alapon az i.sz. 1. század végére, 2. sz. elejére keltezhető. A harmadik kézirat G. T. Martin észak-szakkarai ásatásai során került elő felszíni törmelékből (P. Petese Saq = P. Dem. Saq. 4). Az itt talált irodalmi töredékeket H. S. Smith és W. J. Tait (Saqqara Demotic Papyri I. London, 1983) jóval korábbra, az i.e. 4. századra datálják. A szövegkiadó Kim Ryholt szerint a történet eredetileg a Napszem-mítosz hosszúságával vetekedett. Figyelemre méltó az a tény is, hogy a kéziratok kora között legalább egy fél évezred áll, ami a mese ismertségét, népszerűségét sejteti.

Az első 5 és fél kolumnát elfoglaló kerettörténet tehát egy bizonyos Peteészéről szól, és valószínűleg II. Ramszesz uralkodásának idején játszódik, Heliupoliszban. Lényege, hogy egy pap, Atum profétája (Hm-nTr) megtudja, hogy csak 40 nap van hátra az életéből. Az első öt napot temetkezése elrendezésével és a paptársaival való civakodással tölti, majd az ötödik napon mágikus lényeket teremt, akiket arra utasít, hogy keressenek és foglaljanak írásba 35 jó és 35 gonosz történetet, vagyis egyet-egyet minden hátralévő napjára. Az újabb papirusztöredékek beazonosítása után (P. Petese Tebt. C és D) immár egyértelmű, hogy a kis történetek mind asszonyokról szólnak, tulajdonképpen morális tanítómesék egy csokrával állunk szemben az asszonyi természet erényeiről és bűneiről.

(Ez lenne talán az a rejtélyes írás, amelyre egy helyütt (8,10) a híres P. Insinger is utal?)

Maga a kompiláció ebben a formájában valamikor a hellenisztikus korban jött létre, az i.e. 3. századnál nem korábban. Az egyes kis történetek azonban sokkal régebbi hagyománnyal rendelkezhettek, hiszen a szakkarai töredék a 4. századra keltezhető, továbbá az egyik mese párhuzama Hérodotosznál is felbukkan (II. 111. Pherosz-történet), tehát az 5. században már ismerték. E rövid történetek hossza nehezen rekonstruálható, de ha a mű valóban magában foglalta mind a 70 mesét, akkor páratlanul hosszú kézirat lehetett. Ryholt (2005) becslése alapján egy mese átlagos hossza kb. másfél kolumna lehetett, ennek megfelelően a teljes elbeszélés a bevezetővel együtt legalább 110 kolumnát tehetett ki. Hasonló rendkívüli terjedelemmel legfeljebb a Napszem-mítosz esetében számolhatunk.

A kerettörténetbe ágyazott rövid elbeszélések mintázata egyébként nem ismeretlen az egyiptomi irodalomban, egészen a híres Khufu és a varászlók-ig (P. Westcar) visszavezethető, de párhuzamot találni a démotikus irodalomban sem nehéz (Napszem-mítosz, Szetna-történetek).

Publikációk:
Kim Ryholt: The Carlsberg Papyri 4. The Story of Petese, Son of Petetum and Seventy Other Good and Bad Stories (P. Petese). CNI Publications 23. Copenhagen, 1999
Kim Ryholt: The Carlsberg Papyri 6. The Petese Stories II. CNI Publications 29. Copenhagen, 2005
[FOLYT. KÖV.]