A konferencián elhangzott előadásokhoz tartozik egy általános észrevétel: nekem igencsak úgy tűnt, hogy az ICAANE és a RAI kiegészítő eloszlásban vannak egymással: míg noha a RAI-n is elhangzanak régészeti előadások, az ICAANE-n jellemzően olyanok adtak elő, amelyek korszakában és/vagy régiójában írott források nincsenek vagy az előadónak egyáltalán nem áll szándékában foglalkozni velük (egy olasz hettitológus kollegina ismerősöm épp azért nem jött el például, merthogy túl sok itt a cserép az ő ízlésének). Valóban, itt a cserepek – rétegek – alaprajzok – GIS szentnégyesség bűvkörében mozgott a legtöbb előadó, s ugyan ezek tagadhatatlanul izgalmasak és fontosak (még a „A kora bronzkor IV kerámiája Libanonban” előadás is), az én szívemhez mégis közelebb állnak az olyan kutatók, mint John David Hawkins, aki diplomája szerint ókori keletes régész, mégis a hieroglif luvi nyelv, írás és források legnagyobb szaktekintélye. Arról nem is beszélve, amit A. Archi említett az egyik hozzászólásában: mindig elhűlve nézi, amikor régészek összekötnek két települést s közlik, hogy ott ment az út. Talán nézzük meg az írott forrásokat is (különösen, ha vannak), mit is tudunk mi erről az útról…
Mint korábban írtam, az előadások mintegy egyötödén lehetett csak részt venni, s itt nyilván nem fogom mindet leírni. Azokat válogattam ki, amelyek 1) bennem mély (de nem feltétlenül pozitív…) nyomot hagytak, 2) a blog olvasótáborának is érdekes lehet (A kora bronzkor IV libanoni kerámia nem lesz benne, akkor se, ha naponta száz emaillel bombáznak érte. Meghallgattam, mert az előadó egy nagyon jó német régész és a szobatársam volt egy hétig Hattusában, de már rég elfelejtettem a lényegét.). A citált előadások sorrendje teljesen véletlenszerű lesz, nagyjából, ahogy a jegyzeteim haladnak.
A konferencia nagy témáit egy-egy plenáris nyitóelőadás vezette fel. Ezt a felkért előadók elég különbözőképp fogták fel. J.-C. Margueron egy komolynak szánt előadás tartott, amellyel azt bizonygatta, hogy a tágabb értelemben vett ókori Mezopotámiát hol egy központból, hol kettőből irányították és ez váltakozott történelme során – nem kell komolyabb történeti ismeret ahhoz, hogy belássuk, ez nem igazán helytálló (La Mésopotamie antique: un monde mono- ou bipolarisé?). F. Pinnock előadása (High vs. Low. Considerations about the Study of Artefacts in the Ancient Near East) erősen esszéisztikus jellegű volt, nem problémaközpontú. Az iszlám szekció felvezetője (D. Whitcomb) meg gyorsan lezavarta az egészet, mondván az emberek nyilván nem rá kíváncsiak, hanem az előadókra.
Teljesen korrekt és meggyőző volt M. J. Szudy (Bécs) előadása, aki szerint az újasszír reliefeken a ruházaton megjelenő négyzetes mintázat egy páncélzatfajtát mintáz meg (The Square Pattern on Assyrian Garments), vagy A. Ottoé (München), aki szerint Tall Bazi ókori neve Armi volt (News from Armi/Tall Bazi at the Euphrates?). Ezen a napon játszódott le egy mókás jelenet is, amikor egy kaukázusi hölgy az „alliance” szót félrehallva „lions” után érdeklődött az előadónál a pecséthenger-művészetben.
Azért nem mindegyik előadás volt ilyen. A. Arroyo (Madrid) ígéretes címe ellenére (Il rapporto tra testo e oggetto nei rituali ittiti) semmit nem tartalmazott (holott itt aztán lenne mit bőven kutatni, a kérdéskör elképesztően izgalmas - és elhanyagolt), O. Yıldız (Ankara) előadásának meg már a címe is gyanús volt (Death and Fire in Anatolia throughout History), s valóban, én nem látom be, mi a jó abban, ha valaki felsorolja az összes anatóliai prehellenisztikus hamvasztásos temetkezést (itt az ember mindig a szervezők felé kacsintgat, hogy azért lehetett volna erősebben is szűrni). Arroyohoz kapcsolódóan érdemes megjegyezni, hogy szinte mindenki angolul tartotta az előadását (azok is, akik nem tudnak angolul), kivéve a franciákat és az olyan őrülteket, akik mindig a nyelvi sokszínűség mellett törnek lándzsát (mint én, aki németül beszélt). Ennél rosszabb ötlet már csak olaszul beszélni: kis túlzással én voltam az egyetlen nem olasz ajkú a teremben Arroyo előadása alatt.
Megint elég hosszúra nyújt e bejegyzés, úgyhogy később folytatom (van még írnivaló bőven), de azért nem fogom dél-amerikai szappanopera hosszúságúra elnyújtani, ígérem.
Mint korábban írtam, az előadások mintegy egyötödén lehetett csak részt venni, s itt nyilván nem fogom mindet leírni. Azokat válogattam ki, amelyek 1) bennem mély (de nem feltétlenül pozitív…) nyomot hagytak, 2) a blog olvasótáborának is érdekes lehet (A kora bronzkor IV libanoni kerámia nem lesz benne, akkor se, ha naponta száz emaillel bombáznak érte. Meghallgattam, mert az előadó egy nagyon jó német régész és a szobatársam volt egy hétig Hattusában, de már rég elfelejtettem a lényegét.). A citált előadások sorrendje teljesen véletlenszerű lesz, nagyjából, ahogy a jegyzeteim haladnak.
A konferencia nagy témáit egy-egy plenáris nyitóelőadás vezette fel. Ezt a felkért előadók elég különbözőképp fogták fel. J.-C. Margueron egy komolynak szánt előadás tartott, amellyel azt bizonygatta, hogy a tágabb értelemben vett ókori Mezopotámiát hol egy központból, hol kettőből irányították és ez váltakozott történelme során – nem kell komolyabb történeti ismeret ahhoz, hogy belássuk, ez nem igazán helytálló (La Mésopotamie antique: un monde mono- ou bipolarisé?). F. Pinnock előadása (High vs. Low. Considerations about the Study of Artefacts in the Ancient Near East) erősen esszéisztikus jellegű volt, nem problémaközpontú. Az iszlám szekció felvezetője (D. Whitcomb) meg gyorsan lezavarta az egészet, mondván az emberek nyilván nem rá kíváncsiak, hanem az előadókra.
Teljesen korrekt és meggyőző volt M. J. Szudy (Bécs) előadása, aki szerint az újasszír reliefeken a ruházaton megjelenő négyzetes mintázat egy páncélzatfajtát mintáz meg (The Square Pattern on Assyrian Garments), vagy A. Ottoé (München), aki szerint Tall Bazi ókori neve Armi volt (News from Armi/Tall Bazi at the Euphrates?). Ezen a napon játszódott le egy mókás jelenet is, amikor egy kaukázusi hölgy az „alliance” szót félrehallva „lions” után érdeklődött az előadónál a pecséthenger-művészetben.
Azért nem mindegyik előadás volt ilyen. A. Arroyo (Madrid) ígéretes címe ellenére (Il rapporto tra testo e oggetto nei rituali ittiti) semmit nem tartalmazott (holott itt aztán lenne mit bőven kutatni, a kérdéskör elképesztően izgalmas - és elhanyagolt), O. Yıldız (Ankara) előadásának meg már a címe is gyanús volt (Death and Fire in Anatolia throughout History), s valóban, én nem látom be, mi a jó abban, ha valaki felsorolja az összes anatóliai prehellenisztikus hamvasztásos temetkezést (itt az ember mindig a szervezők felé kacsintgat, hogy azért lehetett volna erősebben is szűrni). Arroyohoz kapcsolódóan érdemes megjegyezni, hogy szinte mindenki angolul tartotta az előadását (azok is, akik nem tudnak angolul), kivéve a franciákat és az olyan őrülteket, akik mindig a nyelvi sokszínűség mellett törnek lándzsát (mint én, aki németül beszélt). Ennél rosszabb ötlet már csak olaszul beszélni: kis túlzással én voltam az egyetlen nem olasz ajkú a teremben Arroyo előadása alatt.
Megint elég hosszúra nyújt e bejegyzés, úgyhogy később folytatom (van még írnivaló bőven), de azért nem fogom dél-amerikai szappanopera hosszúságúra elnyújtani, ígérem.
1 megjegyzés:
Az "eltúlzott régészkedés" remek ellenpéldája, hogy nekünk azt bizonygatták a tanárok, hogy ha beesünk egy sírba a lényeg, hogy a feliratokat el tudjuk olvasni. Az, hogy közben hány múmián esünk keresztül és hány korsót rúgunk fel, az teljesen mindegy.
Megjegyzés küldése