2008. április 14., hétfő

Beköszöntő és alapelvek

A blog szerzői, egy egyiptológus és egy régész (akinek kutatási területe a hettitológia), a korszellemtől megihletve szükségét érezték egy olyan felület létrehozásának, ahol megtalálhatók és megvitathatók az ókori Egyiptomot és az ókori Keletet érintő friss hírek, események, mind itthoni, mind nemzetközi viszonylatban, ahol kutatók és érdeklődők egyaránt gyorsan információt tudnak cserélni, akár egymással, akár a blog szerzőivel. Igazából kicsit csodálkozunk is, hogy eddig ilyet magyarul még nem írtak, legalábbis legjobb tudomásunk szerint. Ha kedvünk van rá és időnk engedi, a híreken, ill. azok kommentálásán túl egy-egy hosszabb elmélkedést is közzé teszünk majd akár személyes jelleggel is, önéletrajzi elemekkel dúsítva. Néha kitekintünk az általában vett régészet, ókortudomány vagy épp tudománypolitika világába is.

A híreket illetően igyekszünk forrásainkat minél tágabb körben begyűjteni, kollégáinknak azonban bizonyára nem egy hír már ismerős lesz. Természetesen mi sem értesülünk mindenről és a bölcsek köve sincs nálunk, ennek jegyében mindenkitől szívesen látunk ötleteket, tanácsokat – mindenekelőtt kommenteket. (A minket jól ismerők megnyugtatásául jelezzük, noha minden szentnek maga felé hajlik keze, e blogon nem csak egyiptomi nyelvészetről, ill. a hettitákról lesz szó, hanem, szándékaink szerint bármilyen, az egyiptológiát, illetve a tág értelemben vett assziriológiát érintő kérdésről).

Blogunk megcélzott közönsége nem korlátozódik tudományos kutatókra, kiemelten számítunk egyetemi hallgatókra és persze az érdeklődő nagyközönségre is. Ezt a blog oldottabb hangvétele is tükrözi. Az úrilányokhoz és úriemberekhez nem méltó hozzászólásokat azonban – beleértve a trükkös betűzési technikákat is – külön figyelmeztetés nélkül töröljük. Hogy mi nem méltó, azt mi döntjük el. (Mindazonáltal a nem általunk írt kommentek tartalmáért, előrebocsátjuk, semmilyen felelősséget nem vállalunk.).

Elkezdtük összegyűjteni a fontosabb, témába vágó portálokat, blogokat és ásatási honlapokat (különösen, ha van rajtuk érdemi információ, ami sajnos nem minden esetben mondható el), ezek listáját oldalt és a lap legalján helyeztük el. Linkgyűjteményünket folyamatosan bővítjük és revideáljuk, az ásatási honlapok felsorolása különösen provizórikus. Belinkeltünk továbbá néhány olyan blogot, amelyek kellően szórakoztatni tudnak, ha valaki beleun Eridu rétegtanába vagy a Piramisszövegekbe.

A bejegyzések tematikájukban megoszlást mutatnak majd a két szerző között, értelemszerűen tükrözve szakterületüket. A közös szándékkal írt posztokat – ahogyan ezt is – a blog nevében tesszük közzé, azaz az „Agyagtábla, papirusz” szerzőségével ellátott írások valójában közös gondolataink. A blogot érintő leveleket is ehhez a közös profilhoz tartozó postafiókba várjuk.

Rögtön az elején érdemes tisztázni, hogy az „ókori Kelet” alatt a nyugati / modern és nem a szovjet fogalmat értjük: vagyis az ékírásos és a velük szoros kapcsolatban álló nem-ékírásos civilizációkat, így térben kelet felé Irán keleti határával zárul érdeklődésünk, időben pedig (talán némiképp szokatlanul s a fentebbi tartalmi definíción némiképp túlterjeszkedően) a muszlim hódítással (akit az ókori Kelet definíciós problémái érdekelnek, az lapozza fel Komoróczy Géza cikkét: Az ókori Kelet. Ókor 5/3-4 (2006) 3-18.). A lényeg az, hogy aki középiskolai emlékei alapján Csin Si Huang-ti agyaghadseregére vágyik vagy buddhista filozófiára, hiába keresgél itt. (Egyszer tervezünk erről a problémáról egy önálló bejegyzést írni, remélhetőleg sok-sok kommenttel.)

Végezetül ez nem az a hely, ahol az áltudományok képviselőivel vitatkozni fogunk. Vagyis semmilyen formában nem adunk teret szumír nyelvész fogászoknak és piramis-fétisben szenvedő hidegburkolóknak. A kommentekből könyörtelenül kimoderáljuk az ilyen hozzászólásokat (is). Az ilyen jellegű vitához se kedvünk, se időnk nincsen, különben is, ezeket mások már sokkal jobban megírták helyettünk:

Komoróczy Géza: Sumer és magyar? Gyorsuló idő. Budapest, Magvető, 1976.
Pálfi Zoltán – Tanos Bálint: A sumer-magyar hit és a sumerológia. Ókor 5/3-4 (2006) 100-106.
Rédei Károly: Őstörténetünk kérdései. A nyelvészeti dilettantizmus kritikája. Magyar Őstörténeti Könyvtár 18. Budapest, Balassi, 2003 (2., bővített kiadás).

Legvégül, a blog szigorúan politikamentes, értve ez alatt a belpolitikát (kimoderálás-veszély!). De tekintve, hogy a blog tárgya meglehetősen kényes és eseménydús helyen fekszik, valószínűleg nem fogjuk tudni elkerülni, hogy a világpolitika be ne ússzon a képbe. Ugyanakkor egyáltalán nem kívánunk közel-keleti politológiai blogot nyitni, így kordában fogjuk tartani az efféle dolgokat.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Barbara és Zsolt!

Úgy tűnik, hogy én vagyok az első hozzászóló, ezért hadd gratuláljak és kívánjak sok sikert a többiek nevében is! Egyelőre csak annyit jegyeznék meg, hogy ha majd szépen felszaporodnak a bejegyzések, nehéz lesz megtalálni a régészeti lelőhelyek listáját a lap alján. Javasolnám tehát, hogy linkeljétek be valahol a tetején, hogy aki erre kíváncsi, gyorsan oda juthasson.

Pecsroompe írta...

itt jártam. :)
üdv.
örülök, h a tudományos blog szám is gyarapszik. szép és tetszetős. köszönjük.

Simon Zsolt írta...

Kedves Zoltán, köszönjük, reméljük, színvonalas blogot tudunk majd fenntartani. Észrevételed jogos, a beállításán még gondolkodom, mert ez egyrészt függ attól, hány bejegyzést engedélyezünk laponként, és függ még attól, hogy az oldalsó linksor mennyire lesz kiterjedt (mert még nőni fog, az bizonyos), mert ha például olyan hosszú lenne, hogy összeérne lent a lelőhelyekkel, akkor szép keretet alkotnának :-)

Névtelen írta...

közöljetek interjúkat is. nemcsak pestre jövő vendékelőadókkal, hanem emaileseket is, érdekes emberekkel a szakmából

Simon Zsolt írta...

Ez jó ötlet, köszönjük, igazság szerint erre nem is gondoltunk. Átgondoljuk, bár ehhez nyilván nagyobb blogszerzői aktivitás kellene a most tapasztalhatónál :-)

Névtelen írta...

olyat lehet-e, hogy "legutóbbi hozzászólások"? hiszen ha van-is néhány jo hozzászólás, esetleg viszontválasz, esetleg disputa, senki sem lel rá, csak ha az adott blogbejegyzést, tudatosan, előkeresi

más blogokon mintha jobboldalt lenne egy ilyen kiemelés...ha van valahol, de nem látom, jelezzétek!

Simon Zsolt írta...

Lehet, de egyelőre nincs. Egyszerűen azért nem, mert a több mint négyéves fennállásunk alatt a több mint ezer bejegyzéshez egészen minimális számú komment (egy-két tucat) érkezett. De ha van rá igény, lesz.

Névtelen írta...

talán pont azért ilyen kevés, mert nincs az a felület, ami jelzi a meglévő kommenteket és motiválná az érdeklődőket az ujabb hozzászóláskra.
az igényjelzés megtörtént, persze a továbbiakban úgyis a szerk dönt.