2008. augusztus 15., péntek

Reneszánsz a fáraók Egyiptomában – kiállítás ajánló

Ahogy korábban említettem, szeretnék egy külön bejegyzést szentelni a Szépművészeti Múzeum új, egyiptológiai témájú, időszaki kiállításnak bemutatására. A kiállítási katalógus alcíme Archaizmus és történeti érzék az Ókori Egyiptomban talán jobban visszaadja a tárlat koncepcióját, a reneszánsz szó ugyanis egy kicsit félrevezető. Reneszánsz-kor alatt Egyiptom vonatkozásában mindenképen a 25. és még inkább a 26. dinasztia (i.e. 7-6. század) korszakára gondolunk, amikor bizonyos klasszikus előképek konkrét újrafelfedezése és tudatos felhasználása figyelhető meg. A kiállítás viszont ennél nagyobb korszakot és összetettebb jelenséget kíván átölelni. Először nem is igazán értettem, hogyan illeszkednek a kusita és szaiszi reneszánsz koncepciójába a ptolemaiosz-kori bronzszobrocskák, a szívskarabeuszok vagy a Greenfield papiruszrészlet, de aztán utánaolvasva egy kicsit megértettem, hogy az említett időszak csak egy kiemelt aspektusa annak az archaizáló, múltba tekintő attitűdnek, amely az egyiptomi kultúra egészére jellemző. A tárlat ez utóbbit kívánja inkább bemutatni, azt a művészeti és ikonográfiai kontinuitást, ami tényleg szembeszökő és evidens még azok számára is, akik életükben először találkoznak az ókori Egyiptom emlékeivel. A kiállítás koncepcióját talán még jobban megvilágítják a hivatalos katalógus bevezető tanulmányai (Francesco Tiradritti: „Reneszánsz”, archaizmus és történeti érzék; Loredana Sist: Történeti érzék az ókori Egyiptomban; Dietrich Wildung: Kontinuitás), melyek közül személy szerint nekem a középső tetszett leginkább. Néhány kérdőjel így is maradt azért egyes kiállított tárgyak relevanciájával kapcsolatban, de nem akarok szőrszálhasogató lenni, hiszen a tárlat gazdag, gyönyörű, művészet- és kultúrtörténetileg is igen informatív, így a továbbiakban is inkább erényeit hangsúlyozom.

Az egyik legmarkánsabb élményt az okozta, hogy néhány a Szépművészeti Múzeum állandó gyűjteményből jól ismert, régi tárgy (szó szerint) új megvilágításba került, és csak ámultam-bámultam földbe gyökerezve, hogy micsoda csodás dolgaink vannak itthon! Hát igen, ennyire számít a tálalás! Ilyen megdöbbentő hatást okozott Sesonk herceg 1 méter magas csodálatos mészkő szobra, amelyet persze eddig is nagyon jelentős darabnak tartottunk, de az új helyén és új megvilágításában ennek a mostani kiállításnak az egyik ékköve lett (és ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül). Nekem személy szerint hasonló izgalmakat okozott az a 19. dinasztiabeli hieratikus osztrakon is, amely az Egy férfi intelme fiához című irodalmi mű egy részletét tartalmazza. Eszembe jutott mit összetornáztam Berlinben a vitrinek előtt, hogy hasonló irodalmi osztrakonokat fotózzak, és lám, elég lenne gyakrabban besétálnom a mi múzeumunkba, hogy effélékben gyönyörködjek.

A kiállításon – persze nem véletlenül – különös hangsúlyt kapott a Harwa sír, továbbá egy a firenzei Museo Egizio tulajdonát képező leletegyüttes, amely Taharko fáraó lányának szoptatós dajkájához, egy bizonyos Tjeszraperet nevű hölgyhöz tartozott. A kiállítás egyébként főleg szobrászati emlékekben és domborművekben jeleskedik, egy részük esztétikailag, egy részük formai vagy „tartalmi” sajátosságaival emelkedik ki. Természetesen minden vonatkozásában kiemelkedik II. Ramszesz ember nagyságú mészkő szobra, amely Londonból, a British Museumból érkezett hozzánk. De hogy nem a méret számít, azt jól példázza az a valószínűleg kora Ptolemaiosz-kori, Edfuból származó szobrászati modell, ami kis mérete ellenére is (8,5 x 12 cm) tökéletes szépségű darab, nem véletlenül választották a kiállítás egyik jelképévé. Végül és nem utolsó sorban: egyiptológus kollégáknak nem kell elmagyaráznom, milyen bizsergető érzés az egyiptomi királyok évkönyveit tartalmazó Palermói-kővel való személyes találkozás!

Nagy öröm, hogy e kiállítás alkalmából egy helyre került több páratlan jelentőségű magyarországi darab is, így a Savaria Múzeumból számos római kori tárgy és épületelem; továbbá a Nemzeti Múzeum kölcsöntárgyaként, a híres Egyedi kancsó is megtekinthető. (Az Iseumról és az egyiptomi vallás savariai emlékeiről a katalógusban külön tanulmány olvasható Sosztarits Ottó tollából) Mindezek fölött pedig külön boldogságot érzek amiatt, hogy a kiállítás előkészítésében, megszervezésében barátaim, volt egyetemi társaim vettek részt, így az ő sikerük az én elégedettségem és büszkeségem is. Szívből gratulálok nekik!

Két megjegyzés a végére:
1.) A kiállítás anyaga bizonyos szempontból kötött volt, ugyanis Ljubljanából érkezett hozzánk. Budapesten némileg átalakult és új tárgyakkal egészült ki az összeállítás, de a Múzeum nem kapott teljesen szabad kezet a megtervezésben. Sok keserves egyeztetés és küzdelem árán lehetett csak ilyen szép és színvonalas a kiállítás.
2.) A kiállításhoz ezúttal is tapintható tárlat tartozik, ami egy borzasztóan hasznos dolog, és egyben nagyon érdekes élmény a látóknak is. Sajnos a megnyitó utáni kiállítás-szemlén én ezekkel a tárgyakkal nem találkoztam… valahol máshol lehettek. Talán majd legközelebb.
Mert november 9-ig biztosan visszatérek még - nem is egyszer…

2 megjegyzés:

Végh Zsuzsanna írta...

huuu, mar alig várom, hogy hazaérjek :)

Végh Zsuzsanna írta...

és megnézzem :)