2009. május 30., szombat

"Szkíta aranykincsek" - kiállítás-kritika

A Magyar Nemzeti Múzeumban – meghosszabbítva! – június 2.-ig megtekinthető kiállítás a 2007-2008. évi német „Im Zeichen des goldenen Greifen. Köngisgräber der Skythen” c. kiállítás adaptált – értsd: különféle, tudományon kívüli okokból sajnálatos módon megrövidített – változata (igazán fájó hiányok például az arzsani 2. kurgán anyaga, ill. az ókori keleteseknek a ziwiyei kincs). Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy a kiállítás – még ebben a formában is – egyedülálló a maga nemében, hiszen – elsőként – egységében mutatja be a leegyszerűsítve szkítának nevezett kultúrát Tuvától Vettersfeldéig, a IX/VIII. századtól a III/I. sz.-ig (ha valami hiányzik, az épp a szkíta kultúra vége, mert erről igen kevés szó esik), túlnyomó többségében eredeti tárgyakkal (ha jól emlékszem csak a vettersfeldei anyag volt másolat).

A kiállítás technikai része megfelel a modern kor követelményeinek: a tárgyak megfelelően megvilágított tárlókban a megfelelő információkkal (definiálás, lelőhely, datálás) ellátva lettek kihelyezve. Nekem egy helyütt volt csak problémám: a pjatimari agancsdísz, amely egy állatküzdelmet ábrázol, 90°-kal elforgatva lett a tárlóba helyezve, így elég nehéz volt felismerni, mit is ábrázol. A tárgyi anyagot pedig digitális rekonstrukciók (egykori öltözetek), modellek (a kurgánok szerkezetéről), fotók és egy ismeretterjesztő film (a második arzsani kurgán ásatásáról) kíséri. A falakon térképek, az egyes kultúrákat bemutató összefoglalások (ahol azonban a kronológiai kérdésekkel meglehetősen csínján bántak), ill. számos, Hérodotostól származó, a szkíták életét megvilágító idézet található (utóbbiak, valamint a tárgyleírások és a tablók angol nyelven is). Sajnos ezen idézetek mindenféle kommentár nélkül lettek kiírva, így például a laikus olvasó az igen sokszor szereplő Borysthenés folyóról csak a kiállítás végén tudja, meg, hogy az a Dnyeperrel azonos (a többi, szintén sűrűn emlegetett folyó azonosítása meg szóba se kerül). Vagy éppenséggel azt hihetné, hogy a szkíták nem éltek városokban, holott több szkíta települést és erődítményt ismerünk. Emellett hangeffektusok, felolvasott szövegek és kivetített képek is segítik az élmény befogadását. Sajnos a kiállításra szánt tér elég szűkös és levegőtlen – bár lehet, hogy nem az utolsó napokban kellett volna megnéznem. Noha a magyarázó tablók szintjén az egyes kulturális egységek (Tagar-kultúra, szauromaták, a Kaukázus előtere, stb.) jól elkülönülnek, ez a kiállított anyag esetére nem igaz, így – ha csak a látogató nem jegyzi meg a térképek alapján minden egyes lelőhelyről, hogy hova tartozik, vagy már nem tudja eleve – csak a tablók és a tárlók közötti folyamatos cikázással deríthető ki, hogy az adott vitrin most melyik kulturális egységhez is tartozik.

Amely mellett viszont nem lehet szó nélkül elmenni, az a kísérő tablók kritikán aluli nyelvi megformáltsága. A szaka nép a tablókon helyesen, de a térképeken következetesen „szákok” (!!!) formában szerepel (háromszor), amiből az következik, hogy annak, aki a német eredetiből fordította (Saken), annak halvány lila segédfogalma se volt arról, hogy miről is van szó. Megvallom őszintén, ezen nem tudtam, sírjak vagy röhögjek. A térképek még olyan meghökkentő formákat is tartalmaznak, mint „Médea”, „phrigek” és sorolhatnám még. A melanchlainos népcsoportot egyszer sem sikerült nyomdahiba nélkül leírni („melanchainos”, „melanchalainos”, utóbbi kétszer!): innen üzenem a fordítónak, hogy ez egy értelmes görög szó, és azt jelenti, hogy feketeköpönyegesek. Azt, hogy a tablószöveg-fordító nem volt tisztában az asszír uralkodók magyarul (és akkádul) használatos neveivel (Szargon és Asszarhaddon helyett Sarrukínt és Assur-ah-iddinát kellett volna írnia), ill. hogy a görög szavakban folyamatosan tévesztette az e/é hangokat, szinte szóra sem érdemes. Általában véve, az idegen (nép)nevek szinte minden második alkalommal tartalmaztak a nyomdahibát, s hol latinból, hol görögből lettek magyarosítva (nyilván a laikus olvasók nagyobb örömére). A kurgánmodelleknél pedig egyszerűen elfelejtették lefordítani az eredeti német magyarázó szöveget. Nem igazán értem, hogy egy minden ízében lenyűgöző és szakmailag kiemelkedő, hiánypótló kiállításhoz miképpen lehetséges ennyire igénytelen körítést adni.

Summa summarum, aki még nem látta, az sürgősen nézze meg, a kiállítás régészeti része csodás. A kiállításhoz katalógus is kapcsolódik, amely az eredeti német katalógusból tartalmazza a megmaradt részekhez kapcsolódó szöveget, néhány magyar szerző által írott dolgozattal kiegészítve.

6 megjegyzés:

Lassányi Gábor írta...

Remek és korrekt kritika!

bucin írta...

a szákok mellett a másik kedvencem: egyik térképen kubánalföld? (kérdőjellel) a másikon kubáni-alföld
úgy tűnik, mintha nem nézte volna át senki se a szövegeket, ami azért eléggé cikimiki, ezt leszámítva tetszett

Farkas Márton írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Tóth FM írta...

Korrekt észrevételek szerintem is, arról meg már ne is beszéljünk, hogy mekkora esélyt hagyott ki a magyar régészet, amikor nem használta ki a kínálkozó alkalmat a magyarországi szkíta kor első(!) összefogó bemutatására. Amennyit újfent mutattak belőle, az szánalmas.

Simon Zsolt írta...

Nem tisztem védeni a kiállítás szervezőit, de ez egy német kiállítás magyar változata volt, melynek célja az egész szkíta kultúra egy szeletének (az elit temetkezésének) bemutatása volt a célja. Ezért ezt lehet rajtuk számon kérni, nem azt, amit TóthFM felvet. Ezt viszont magyar viszonylatban korrektül megtették, az más kérdés, hogy az eredeti kiállítás anyaga megrövidülve került ide, így az eredeti cél tkp. nem sikerült.

Farkas Márton írta...

Egy német kiállítás magyar adaptációja -ez így van, ahogy az is igaz, hogy az eredetihez képest jókora hiányokkal. Éppen ez lehetett volna az apropója a hazai anyag bemutatásának, a vidéki múzeumok bevonásának. Pusztán azért, mert a külföldi koncepció más volt, nem hiszem hogy ez kizárná a bővítés lehetőségét. Kár ezért.