2009. január 17., szombat

Leépítések amerikai módra

Ha itthon gazdasági nehézségekre hivatkozva mondjuk megfelezik a kutatásokra fordítható támogatások összegét, bizony sokszor mutogatunk Nyugatra, hogy ott bezzeg. De a korlátoltság természetesen nemzetfüggetlen, ennek friss és egyre jobban gyűrűző példája az ókori Keletes kutatásokat is nagyban érintő eset:

A University of Pennsylvania Museum of Archaeology and Anthropology új vezetősége úgy döntött, hogy gazdasági nehézségekre való hivatkozással megválik tizennyolc kutatótól és ezzel összefüggésben bezárja a Museum Applied Science Center for Archaeology (MASCA) részleget. Csakhogy a szórásba olyan nemzetközi hírű kutatók is bekerültek, mint például Patrick McGovern, a bor és sör korai régészeti történetének vezető kutatója. Ebből is látszik, hogy itt nem régésztechnikusoktól válnak meg, hanem olyan kutatóktól és speciálisan felszerelt laboroktól, amely az interdiszciplináris - természettudományokat is bevonó - régészet egyik fellegvára.

Az eset természetesen hatalmas botrányt kavart (megspékelve néhány kör személyeskedéssel), s a kirúgott régészek támogatói most létrehoztak egy blogot, ahol összegyűjtötték az eddig megjelent sajtóanyagokat, nyílt leveleket, stb. Itt megtekinthető (beraktam a blogtárba), érdemes átböngészni, tanulságos (a blog további linkeket tartalmaz a MASCA és a kutatók tevékenységéről is).

2 megjegyzés:

Kasuteh írta...

Jellemző, nem a tudomány a lényeg, hanem az autóipar meg a hasonlók. Az emberek valahol elfelejtik, hogy mindent ami ma körülveszi őket, a tudományoknak köszönhetik.

biribando írta...

huh, ez kicsit demagóg lett Kasuteh
a