Egy új ókori keleti nyelv?

Miután most már a csapból is az folyik, hogy felfedeztek egy új ókori keleti nyelvet, néhány szóban összefoglalnám a kérdést az eredeti tanulmány alapján (melynek megjelenéséről mi is hírt adtunk), hozzáfűzve néhány megjegyzést, hogy némileg lehűtsem a kedélyeket.

Az eredeti tanulmány: John MacGinnis: Evidence for a Peripheral Language in a Neo-Assyrian Tablet from the Governor’s Palace in Tušhan. JNES 71 (2012) 13-20 (rögtön felhívnám a figyelmet a tanulmány óvatos címére).

A szóban forgó tábla (ZTT 30) a délkelet-törökországi Ziyaret Tepéről került elő, az újasszír Tušhan tartományi székhelyről, terminus post quemje a kései VIII. század. A tábla egy adminisztratív szöveg, amely a palota rendelkezésére álló nők neveit tartalmazza. Összesen 59 elkülöníthető és elemzésre használható név maradt fenn. Ezek közül a legjobb esetben is 15 értelmezhető (akkádul, luviul, hurriul, valamilyen óiráni dialektusban), de ezek közül csak három teljességgel bizonyos. A többi név nem azonosítható, azaz nem magyarázható a korszak további ismert nyelveiből sem (egyiptomi, sémi nyelvjárások, elámi, urartui). Innen röppent fel tehát a hír, hogy ismeretlen nyelvet fedeztek fel (amelyet a szerző egyébként így sosem állított).

Miután ezt megállapítja, MacGinnis gondosan kielemzi a lehetőségeket (én itt most a jobb érthetőség kedvéért más logikai sorrendben tárgyalom, mint ő). Először is, kérdés, kik lehettek ezek a nők? Három lehetőség van: helyiek, hadifoglyok, deportáltak. Sajnos a szöveg alapján ez nem dönthető el, így ez nem segít a nevek mögötti nyelv földrajzi behatárolásában.

Másodszor, a következő opciókat veti fel: Ha helyi, akkor lehet (a) šubriai, a tušhani régió nyelve. Sajnos erről némi névanyagon és két kifejezésen túl semmit sem tudunk. Lehet (b) pre-hurri is, tehát a vidéken általában beszélt hurri előtti lakosság nyelve (a šubriai lehet hurri is (amint ezt már javasolták) meg pre-hurri is). Lehet végül friss bevándorló is, ő a muškikat (phrygöket) említi (így), ekkor viszont szerinte foglyokról lehet szó. Végül pedig, amit ő különösen lehetségesnek tart, valamilyen pre-indoeurópai iráni nyelv (de nem elámi), és akkor deportáltakról lenne szó. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy lehet, hogy több forrásból tevődtek össze.

Mint látható (s mint megszokott), az eredeti dolgozat jóval óvatosabb a híradásoknál. Különösen, ha végiggondoljuk a következőket:

1) Egyelőre nem bizonyított, hogy egyetlen nyelvből származnak az értelmezhetetlen nevek.

2) Itt pusztán névanyagról van szó, amely a legkevésbé releváns egy idegen nyelvet illetően. Ugyanis a névanyag rengeteg lehetőséget megenged:

a) A névanyag nyelvileg is összefügg az őket használók nyelvével (mint például – általában, de nem távolról sem mindig – a hettiták és luvik esetében) – ez a legegyszerűbb eset.

b) A névanyag nyelvileg nem függ össze az őket használók nyelvével – gondoljunk arra, hogy ha a honfoglaló magyarok nyelvéből csak a De administrando imperioban megőrződött névanyag maradt volna fenn, akkor az utókor valamilyen török nyelvű csoportként kezelte volna őket.

c) A névanyag kevert (mint az esetek túlnyomó többségében) – vagyis még ha egyes nevek nyelvi hátterét sikerül is igazolni, abból nem következik az illetők nyelve, gondoljunk a hettita uralkodócsaládban felbukkanó hurri nevekre (ez az eset abban különbözik az 1)-től, hogy itt egy nyelv különböző eredetű neveiről lenne szó, ott meg több nyelv különböző eredetű neveiről).

d) A šubriaiak kapcsán a szerző is utalt arra, hogy az elit és a közemberek névadási szokásai eltérhetnek (viszont itt még azt sem tudjuk, hogy e nők melyik kategóriába tartoztak).

3) Túlzott optimizmus azt feltételezni, hogy a névanyag alapján beazonosítható egy nyelv. A névanyagban nagyon gyakran előfordulnak nyelvileg már értelmezhetetlen alakok, még akkor is, ha a nyelv amúgy jól ismert.

4) Végezetül nagyon sok lehetőség van az azonosításra. Valójában sokkal több, mint amennyit a szerző mérlegelt. Az, hogy Kelet-Törökország, ill. Nyugat-Irán pre-indoeurópai nyelvei között kell keresgélni, az evidens (lehetnek épp a muškik is, csak nem a phrygök, hanem a keleti muškik, mivel a nevek nem phrygök). De rengeteg egyéb törzs- és régiónév adatolt erről a vidékről és bármelyikük lehet. Az érem másik oldala, hogy az ókori Keletről nagyon sok olyan esetet ismerünk, amikor egy nyelv csak néhány névből vagy szóból ismeretes. Így akár még az is előfordulhat, hogy már „tárgyaltuk” is ezt a nyelvet, csak mindkét corpus oly szűk, hogy egyszerűen nem ismerhető fel, hogy ugyanoda tartoznak. Tegyük hozzá, hogy, amint a szerző is felhívja a figyelmet, a tušhani helyzethez hasonlóval szembesültünk a középasszír Giricanoban és a még korábbi Semsárában (még sem kiáltott „új nyelv!”-et a világsajtó).

Új nyelvet találtak tehát? A szó szoros értelmében nem, hiszen csak névanyagról van szó. Ráadásul annyi nép-, törzs-, stb. nevet ismerünk, hogy nagy az esélye annak, e névanyag valamelyikükhöz tartozik (még ha jelenleg fogalmunk sincs melyikhez, ha egyáltalán valaha azonosítani tudjuk), ilyen értelemben sem beszélhetünk új nyelvről. Pontosabb tehát úgy fogalmazni, hogy jelenleg beazonosíthatatlan nyelvi anyagot találtak, amely egy vagy több nyelvre utalhat, amelyeket vagy ismerünk névről eddigi forrásainkban vagy nem. De annak meghatározásához, hogy melyik ez, melyek ezek pontosan, még sok-sok új forrás kellene.