Mint ismeretes, a hettita nagyszótárat két helyen szerkesztik (részben eltérő elvek alapján), Münchenben (A-K) és Chicagoban (L-Z). Az utóbbi évtizedben a müncheni rész szerkesztése örvendetesen fellendült, és a tervek szerint 2015-re befejezik a kijelölt részt (most a H-nál tartanak). A múlt hétvégén (november 7-8.) egy kis szimpóziumot tartottak a projekt munkatársainak előadásaival, Abenteuer Wort – Arbeitstreffen des Hethitischen Wörterbuchs címmel. A szimpóziumnak két része volt: egy zártkörű találkozó, ahol a szótárírás technikai részleteit vitatták meg és egy nyilvános előadássorozat. Kötött téma esetén (különösen ha az egy szótár), mindig fennáll a veszély, hogy némely előadás csak némi beleerőltetéssel lesz kapcsolható, s így nem is feltétlenül lesz megfelelő minőségű. Ez sajnos itt is beigazolódott, mivel az előadások rendkívül hullámzó színvonalúak voltak.
Két kutató, probléma-centrikus előadás helyett, mindössze egy-egy projektet mutatott be, amelyek ráadásul minden hettitológus számára közismertek (J. Miller/München: Das Mainzer Archiv und die hethitische Lexikographie; M. Giorgieri/Pavia, Ein hurritisches lexikographisches Projekt). A milleri előadás egyetlen újdonsága az volt, hogy a hettita táblákról három dimenziós scanneket is készítettek, csak olyan hatalmas a file-ok mérete, hogy még szélessávú kapcsolat mellett sem tölthetőek le (egyelőre). Egy másik kutató történeti vonatkozású ötletét mutatta be, melynek egyrészt nem volt köze sem a megadott címhez, sem a szótáríráshoz, másfelől elfelejtett az ötlete mellett argumentálni (A. Gilan/Mainz: Das hethitische Wort hulle/a- und die Kommunikationssituation des Anitta-Textes). A szótár egyik szerkesztője azt mutatta be, hogy a hettita szövegekben különféle retorikai és stílusalakzatok is megragadhatóak – amivel az ég egy adta világon semmi újdonságot nem mondott, hiszen ezen eszközök használata univerzálisnak mondható, különösen irodalmi szövegekben (P. Cotticelli Kurras/Verona: Hethitische Stilfiguren und Wortschatz). Az előadássorozat mélypontja azonban kétségkívűl az az előadó volt, aki a hettita szövegek sajátos fordulatainak problémáit taglalta (főképp azon elmélkedve – minden alap nélkül – hogy a német fordítások milyen problémákat okoznak a nem német anyanyelvűeknek), teljesen megfeledkezve arról a körülményről, hogy szét kellene választani a szövegkiadásokban, a szótárban és az irodalmi igényű műfordításokban megjelenítendő fordításokat (H. Roszkowska-Mutschler/Dresden: Das Problem der Übersetzungen).
Mindettől függetlenül igen jó előadások is elhangzottak. T. Scheucher (Leiden), aki a hettita lexikális listákat dolgozza fel, néhány igencsak figyelemreméltó tényre mutatott rá: noha a lexikális listák fele a Nagybirodalom végéről származik, nyelvezetük és helyesírásuk kifejezetten konzervatív, alig látszik a beszélt nyelv luvizálódásának bármi nyoma. Másfelől, a hettita írnokok az akkád adatok majdnem negyedét rosszul fordították, ami igencsak érdekes fényt vet az akkádtudásukra. Nem mellesleg roppant érdekes, és a hettita fonetika szempontjából kiemelkedő jelentőségű, hogy sok esetben fonetikai problémák vezettek e félrefordításokhoz (Lexikalische Listen und Wörterbücher).
M. Zinko-Ofitsch (Graz) – előadáscímével ellentétben – jelenlegi kutatásait mutatta be: mint kimutatta, egy bizonyos, egyfajta női kendőt jelölő hettita szó alatt legalább négy különböző szó alakjait vonták egybe (Hethitische Lexikographie und Indogermanistik).
D. Groddek (Essen) azt mutatta be publikált és sajtó alatt levő példákon, hogy az apró táblatöredékek (joinok) milyen – néha meghökkentően – újfajta információkkal tudnak szolgálni – már ha sikerül kideríteni, mely nagyobb szövegrészhez tartoznak. A legizgalmasabb II. Muršili ún. Első Járványimájának egy újabb töredéke, melynek alapján kiderült, hogy I. Šuppiluliuma puccsa a korábban feltételezettekkel szemben meglehetősen eltérően zajlott le (Joins und Lexikographie).
A. Kloekhorst (Leiden) pedig egy, a CHD-ban hibásan felvett hettita igén azt mutatta be, mennyire fontos lenne, hogy a leíró nyelvészetben és szótárírásban is komolyan vegyék a három hettita nyelvfázist, mivel – például – bizonyos igék a nyelv változása során ragozási osztályokat cserélhetnek és ez sokszor hibás leírásokhoz vezet a szótárban, akárcsak ebben az esetben (Etymologie und Lexikographie).
Két kutató, probléma-centrikus előadás helyett, mindössze egy-egy projektet mutatott be, amelyek ráadásul minden hettitológus számára közismertek (J. Miller/München: Das Mainzer Archiv und die hethitische Lexikographie; M. Giorgieri/Pavia, Ein hurritisches lexikographisches Projekt). A milleri előadás egyetlen újdonsága az volt, hogy a hettita táblákról három dimenziós scanneket is készítettek, csak olyan hatalmas a file-ok mérete, hogy még szélessávú kapcsolat mellett sem tölthetőek le (egyelőre). Egy másik kutató történeti vonatkozású ötletét mutatta be, melynek egyrészt nem volt köze sem a megadott címhez, sem a szótáríráshoz, másfelől elfelejtett az ötlete mellett argumentálni (A. Gilan/Mainz: Das hethitische Wort hulle/a- und die Kommunikationssituation des Anitta-Textes). A szótár egyik szerkesztője azt mutatta be, hogy a hettita szövegekben különféle retorikai és stílusalakzatok is megragadhatóak – amivel az ég egy adta világon semmi újdonságot nem mondott, hiszen ezen eszközök használata univerzálisnak mondható, különösen irodalmi szövegekben (P. Cotticelli Kurras/Verona: Hethitische Stilfiguren und Wortschatz). Az előadássorozat mélypontja azonban kétségkívűl az az előadó volt, aki a hettita szövegek sajátos fordulatainak problémáit taglalta (főképp azon elmélkedve – minden alap nélkül – hogy a német fordítások milyen problémákat okoznak a nem német anyanyelvűeknek), teljesen megfeledkezve arról a körülményről, hogy szét kellene választani a szövegkiadásokban, a szótárban és az irodalmi igényű műfordításokban megjelenítendő fordításokat (H. Roszkowska-Mutschler/Dresden: Das Problem der Übersetzungen).
Mindettől függetlenül igen jó előadások is elhangzottak. T. Scheucher (Leiden), aki a hettita lexikális listákat dolgozza fel, néhány igencsak figyelemreméltó tényre mutatott rá: noha a lexikális listák fele a Nagybirodalom végéről származik, nyelvezetük és helyesírásuk kifejezetten konzervatív, alig látszik a beszélt nyelv luvizálódásának bármi nyoma. Másfelől, a hettita írnokok az akkád adatok majdnem negyedét rosszul fordították, ami igencsak érdekes fényt vet az akkádtudásukra. Nem mellesleg roppant érdekes, és a hettita fonetika szempontjából kiemelkedő jelentőségű, hogy sok esetben fonetikai problémák vezettek e félrefordításokhoz (Lexikalische Listen und Wörterbücher).
M. Zinko-Ofitsch (Graz) – előadáscímével ellentétben – jelenlegi kutatásait mutatta be: mint kimutatta, egy bizonyos, egyfajta női kendőt jelölő hettita szó alatt legalább négy különböző szó alakjait vonták egybe (Hethitische Lexikographie und Indogermanistik).
D. Groddek (Essen) azt mutatta be publikált és sajtó alatt levő példákon, hogy az apró táblatöredékek (joinok) milyen – néha meghökkentően – újfajta információkkal tudnak szolgálni – már ha sikerül kideríteni, mely nagyobb szövegrészhez tartoznak. A legizgalmasabb II. Muršili ún. Első Járványimájának egy újabb töredéke, melynek alapján kiderült, hogy I. Šuppiluliuma puccsa a korábban feltételezettekkel szemben meglehetősen eltérően zajlott le (Joins und Lexikographie).
A. Kloekhorst (Leiden) pedig egy, a CHD-ban hibásan felvett hettita igén azt mutatta be, mennyire fontos lenne, hogy a leíró nyelvészetben és szótárírásban is komolyan vegyék a három hettita nyelvfázist, mivel – például – bizonyos igék a nyelv változása során ragozási osztályokat cserélhetnek és ez sokszor hibás leírásokhoz vezet a szótárban, akárcsak ebben az esetben (Etymologie und Lexikographie).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése